Del Shannon rocklegenda születésnapjára

December 30-án ünnepelné születésnapját a 60-as évek rocklegendája, Del Shannon. Végzete 1990-ben érte utol: egy köztudottan öngyilkossági késztetést okozó antidepresszáns szedését követően önkezével vetett véget életének.

Del Shannon – eredeti nevén Charles Westover – amerikai rocklegenda volt az 1960-as években, olyan nagy sikerű dalokkal, mint a Runaway, Keep Searching (We'll Follow The Sun), Little Town Flirt és a Do You Wanna Dance.

Pszichiátriai szerekkel a halálba

A győri férfinak eredetileg alkalmazkodási problémák miatt írtak fel
pszichiátriai szereket. Akkor még nem tudta, hogy ezzel olyan lejtőn indult el,
amely végül a halálba vezet – számos pszichiátriai szer ismert mellékhatása,
hogy öngyilkossági késztetést okoz. A legális tudatmódosítók szedésével
párhuzamosan a férfi egyre-másra kísérelt meg öngyilkosságot, így egyre többször
került a pszichiátriára, és továbbra is nyelnie kellett a veszélyes pirulákat.
Nyolc alkalommal megmentették az életét – a kilencedik alkalommal már nem volt
visszaút a számára.*

Soós Imre tragédiája – ki fogja megmenti a művészlelkeket?

A tanyasi parasztfiú a nagyvárosban színésznek tanul, majd a címlapokra kerül: Soós Imre a cannes-i filmfesztivál fődíjáért versengő Körhinta című film egyik főszereplője. Ám a politika csak ideig-óráig karolja fel, a színészvilág nem fogadja be, szerelme disszidál – Soós az alkoholba menekül. A megcsappant önbizalmú őstehetség pszichiáterébe lesz szerelmes, aki problémáit úgy „orvosolja”, hogy – miután összeházasodtak – végül öngyilkosságot követ el vele. Halálának évfordulóján, június 20-án emlékezünk a 27 évesen elhunyt színészre.

Öngyilkosjelölt diák és pszichiátriai kezelés

Sajtóhírek szerint a napokban egy zuglói középiskola öngyilkossággal fenyegetőző diákját a rendőrök tették ártalmatlanná. Mivel a fiú előzőleg pszichiátriai kezelés alatt állt, a pszichiátriára szállították. Kérdés azonban, hogy az újabb pszichiátriai kezelés javít-e, vagy csak ront a helyzeten.

Öngyilkossága előtt antidepresszánst szedett Robin Williams

Napvilágra került a nemrég elhunyt Oscar-díjas színész boncolásának eredménye: bár alkoholt és kábítószert nem fogyasztott, a vérében kétféle antidepresszánst és egy Parkinson-kór elleni szert találtak. Az antidepresszáns viszont – a kutatások szerint – bőven elég az öngyilkosság elkövetéséhez.

Az öngyilkosság megelőzésének világnapján – Óvatosan a pszichiátriai szerekkel!

2003 óta minden évben szeptember 10-én tartják az öngyilkosság megelőzésének világnapját, a Nemzetközi Szövetség az Öngyilkosság Megelőzéséért (IASP) kezdeményezésére. Ilyenkor előkerülnek a szomorú statisztikai adatok, és gyakran megszólalnak nagynevű pszichiáterek is, akik elmondják, kezeléseikkel és gyógyszereikkel hány eldobott életet lehetett volna megmenteni. Ám ez a kép félrevezető lehet: sok pszichiátriai szerről, amelyeket korábban csodaszerként magasztaltak, újabban az derül ki, hogy inkább hozzájárulnak az öngyilkosságok növekedéséhez.

Használ-e a kényszerpszichiátria?

Ha manapság Magyarországon egy darabig figyeljük a médiahíreket, előbb-utóbb szinte biztosan beleütközünk olyan híradásba, amely elmezavartól szenvedő emberekkel és társadalomra gyakorolt hatásukkal ijesztgeti az egyszeri olvasót. Utcára került skizofrén hajléktalanok, kombínós gyilkos, öngyilkossági statisztikák, amelyek hátterében pszichiátriai betegségek állnak – aki a médiából szerzi értesüléseit erről a témáról, mi egyebet gondolhat, mint amit ott mondanak neki?

Akiért a harang szólt - 53 éve lett öngyilkos Ernest Hemingway

53 évvel ezelőtt, 1961. július 2-án a 20. század egyik legismertebb írója, Ernest Hemingway önkezével vetett véget életének. A pszichiátriai elektrosokk-kezeléseket, amelyeket halála előtt kapott, ő maga is felelősnek tartotta azért az állapotért, amelyből már nem látta a kiutat. Bár Hemingwayt a 20. század közepén tették tönkre elektrosokkal, kevesen vannak tisztában azzal a ténnyel, hogy elektrosokkot a mai napig végeznek, méghozzá százezerszám minden évben.

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék