Kapacitását bővíti a sárospataki csokoládégyár

A Széchenyi 2020 „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 262,41 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Sárospatak-Hungária Édesipari Kft.

A vállalkozás az 524,82 millió forint összköltségű projektje során üzemcsarnok bővítéssel és eszközparkja fejlesztésével termelési kapacitását bővíti.

Új üzemcsarnokot épített az ÓVÁR Kft.

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program „Komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című konstrukciója keretében 63,97 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el az ÓVÁR Építőipari Kft.

A közel 160 millió forint összköltségű projekt során egy korszerű beton vasvágó és hajlító gép beszerzése mellett, új üzemcsarnok épült Mosonmagyaróváron.

Új csarnokkal bővítik a termelési kapacitást Lőrinciben

Új üzemcsarnok építésével fokozza gyártási kapacitását és teljesítményét a Tervező és Kereskedelmi Mérnöki Iroda Kft. (TÉK MI Kft.). Az egyedi gépgyártással foglalkozó vállalkozás jelenlegi csarnokának méretei korlátozzák a fejlődési lehetőségeket, így pályázatot nyújtottak be új csarnok építésére. A projektet a magyar állam és az Európai Unió támogatásával valósítják meg, a teljes költségkeret 85,7 millió forint, amelynek 70 százalékát, 59,9 milliót a Széchenyi2020 program révén az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozza.

Gyártókapacitását bővítette és új üzemcsarnokot épített a Dr. Oetker

A Gazdaságfejlesztési Programok „Komplex technológia fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című konstrukciója keretében több mint 182,55 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Dr. Oetker Magyarország Kft.

Az 1 milliárd forintot meghaladó összköltségű fejlesztés nemcsak megkétszerezte a cég gyártókapacitását, hanem a hazai élelmiszeripar további fejlődéséhez és fennmaradásához is hozzájárul.

A munkakörnyezet fejlesztésével megtarthatók a jó szakemberek

A jól képzett szakemberek megtartása is fontos szempont volt, amikor új üzemcsarnok építésével fokozta kapacitását és teljesítményét a mélyépítéssel és ipari szerelési munkákkal foglalkozó, hevesi Nexus Kft. A beruházás révén csökken a megbízások vállalási ideje, kevesebbet állnak a gépek és bővül a tevékenységi kör. A társaság sikerrel pályázott a Széchenyi2020 programban, a teljes költség 40 százalékát, 19,9 millió forintot az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozta.

Új üzemet épített az MNK Bt.

A „Telephelyfejlesztés” című pályázati kiíráson 48,16 millió forint uniós támogatást nyert el az M.N.K. Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. A mosonmagyaróvári vállalkozás a 96 millió forintot meghaladó összköltségű projekt során új üzemcsarnokot és irodaépületet alakított ki a MOWINPARK területén.

Az 1996-ban a jelenlegi tulajdonosi kör által alapított MNK Bt. folyamatos fejlődésének köszönhetően, a működéssel párhuzamosan a létszáma is dinamikusan bővült, jelenleg mintegy 12 főt foglalkoztat.

Üzemátalakítás indult az AGROKÉMIA Zrt-nél

A „Telephelyfejlesztés a területi kohézióért” című pályázati konstrukció keretében 59 millió forint uniós támogatást nyert el az Agrokémia Sellye Zrt.

A cég a 118 millió forint összköltségű projektje során az üzem átalakítása mellett gépparkját is fejleszti.

Új üzemcsarnokot épít az Óvár Kft.

Az Új Széchenyi Terv „Komplex vállalati technológiafejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című pályázatán közel 64 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az ÓVÁR Építőipari Kft. A cég több mint 159,9 millió forint összköltségű komplex kapacitásbővítő beruházása során, egy korszerű beton vasvágó és hajlító gép beszerzése mellett, új üzemcsarnok épül Mosonmagyaróváron.

Új üzemcsarnokkal bővült a sárospataki csokoládégyár

A „Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” elnevezésű pályázati kiíráson a Sárospatak-Hungária Kft. 144 millió forintot meghaladó támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében. Az édesipari vállalkozás a közel 361 millió forint összköltségű projekt során új csokoládégyártó gépsort is üzembe állított.

A Sárospatak-Hungária Édesipari Kft. 2003-ban alakult és 2004-ben zöldmezős beruházás keretében létesített édesipari üzemet, a Zemplén Csokoládégyárat Sárospatakon a 37-es főút mellett.

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék