Del Shannon rocklegenda születésnapjára

December 30-án ünnepelné születésnapját a 60-as évek rocklegendája, Del Shannon. Végzete 1990-ben érte utol: egy köztudottan öngyilkossági késztetést okozó antidepresszáns szedését követően önkezével vetett véget életének.

Del Shannon – eredeti nevén Charles Westover – amerikai rocklegenda volt az 1960-as években, olyan nagy sikerű dalokkal, mint a Runaway, Keep Searching (We'll Follow The Sun), Little Town Flirt és a Do You Wanna Dance.

Michael Jackson haláltánca – mit üzen a popkirály tragédiája?

Michael Jackson amerikai zenész nem csak lemezeladási csúcsaival hívta fel magára a világ figyelmét, hanem különcségeivel is. A popkirály legendás életútjának hóbortjai --„Jacko” legjei – egy maratoni koncertsorozatban tetőztek volna 2009--2010-ben, amelyre azonban már nem került sor: orvosa „segítsége” révén függőséget okozó szerek végeztek a popkirállyal hat esztendeje, június 25-én.

Albert Györgyi emlékére -- Az antidepresszánsok halálos mellékhatásai

Albert Györgyi emlékére

Az antidepresszánsok halálos mellékhatásai

Albert Györgyi túl korán, 44 évesen távozott közülünk. Épp egy televíziós interjú helyszínére tartott egy budapesti taxiban, amikor a szíve megállt.Halálát okozhatták a vele szedetett gyógyszerek mellékhatásai: a magyar média közismert személyiségét magánéleti problémái miatt hosszú éveken át kezelték pszichiátriai szerekkel. Május 9-én lenne ötvenegy éves.

Öngyilkossága előtt antidepresszánst szedett Robin Williams

Napvilágra került a nemrég elhunyt Oscar-díjas színész boncolásának eredménye: bár alkoholt és kábítószert nem fogyasztott, a vérében kétféle antidepresszánst és egy Parkinson-kór elleni szert találtak. Az antidepresszáns viszont – a kutatások szerint – bőven elég az öngyilkosság elkövetéséhez.

Antidepresszánsok: legális tudatmódosító drogok

Egy 15 éves lány életét vesztette néhány nappal ezelőtt, mert a házibuliban antidepresszánst kevertek az italába. Igaz, hogy a szert borba keverték, és a lány – a hírek szerint – komoly adagot fogyasztott belőle, de vajon csak ez jelentette a problémát? Az antidepresszánsok kapcsán sok kétség merült már fel normál adagolás esetén is, sőt hivatalos figyelmeztetések is szólnak veszélyes hatásaikról.

Az öngyilkosság megelőzésének világnapján – Óvatosan a pszichiátriai szerekkel!

2003 óta minden évben szeptember 10-én tartják az öngyilkosság megelőzésének világnapját, a Nemzetközi Szövetség az Öngyilkosság Megelőzéséért (IASP) kezdeményezésére. Ilyenkor előkerülnek a szomorú statisztikai adatok, és gyakran megszólalnak nagynevű pszichiáterek is, akik elmondják, kezeléseikkel és gyógyszereikkel hány eldobott életet lehetett volna megmenteni. Ám ez a kép félrevezető lehet: sok pszichiátriai szerről, amelyeket korábban csodaszerként magasztaltak, újabban az derül ki, hogy inkább hozzájárulnak az öngyilkosságok növekedéséhez.

Öt éve vesztettük el a királyt – Michael Jackson és a pszichiátriai szerek

Június 25-én, halálának ötödik évfordulóján rajongók milliói emlékeznek meg a poplegenda, Michael Jackson haláláról. Halálának okáról és körülményeiről számtalan hír és találgatás látott napvilágot, de egy dologban nem volt vita: a hírek szerint a sztár erős gyógyszereket, többek között antidepresszánsokat szedett. Az antidepresszánsok és hasonló szerek veszélyes mellékhatásait pedig számos halálesettel – köztük több híresség halálával – kapcsolatba hozták már.

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék