A 4 napos húsvét közel triplázza a belföldi vendégforgalmat

A tavalyihoz képest már most 2,5-szer több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre az immár 4 napos húsvét alkalmából. A Szallas.hu adatai alapján minden 4. magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, melynek átlagos értéke 49 667 forint. A legtöbben Egerbe, Hajdúszoboszlóra, Budapestre, Gyulára és Siófokra látogatnak, persze előtte még böjtölünk: miden 2. magyar önmegtartóztatással készül az ünnepre.

Idén is bővüléssel nyitott a belföldi turizmus

Az év első 3 hónapjában ismét bővülést tapasztalt a belföldi turizmusban a Szallas.hu, a következő időszaknak pedig újabb lökést adhatnak a 2013-ban feltöltött, május végén lejáró SZÉP-kártya összegek. A közelgő húsvéti hosszú hétvégén egyébként a wellness-kikapcsolódásé lesz a főszerep, sokan a fürdővárosokban töltik majd az ünnepeket.

Húsvéti dress code: esőkabát és ünnepi pizsama

Három leányból kettő szívesen fogadja a locsolókat, ugyanakkor a gyerekek többsége nem szeret ünnepi ruhába bújni. A JátékNet.hu Webáruház felméréséből az is kiderült, hogy locsolkodós balesetekből sincs hiány ilyenkor. Öt családból négy készül egyébként hagyományos húsvéti menüvel reggel, amit legtöbben mézes krémessel és zserbóval egészítenek ki.

Így készülnek a húsvétra a magyarok

Húsvétkor a gyerekek több mint fele pénzt is kap a locsolásért, átlagosan 2500 forintot gyűjtenek össze ilyenkor – derült ki a JátékNet.hu Webáruház friss felméréséből. A gyerekek leginkább valamilyen játéknak örülnének, de a családok felénél az élő nyuszi vásárlása is felmerült már. Ez utóbbi kapcsán nem minden emlék kellemes: sokan a nyuszi által okozott károkat idézték fel, és több esetben előfordult az is, hogy a kisállatból végül vacsora lett.

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék