Nyomtatva vagy e-mailen is jöhetnek a reklámüzenetek

A fogyasztók többsége hasznosnak találja a reklámcélú megkereséseket, leginkább a szórólapos és e-mailes ajánlatokat kedvelik – derült ki a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség megbízásából a KutatóCentrum által készített kutatásból. A DM Szenzor névre keresztelt, idén először lakossági véleményeket is vizsgáló felmérés szerint szórólap hatására a megkeresettek több mint kétharmada, míg elektronikus reklámüzenet nyomán a címzettek több mint fele vásárolt már legalább egy alkalommal.

A vizualitás egyre fontosabb a közösségi térben

Átrendeződni látszik a közösségi média világa, ugyan továbbra is a Facebook vezet, azonban a vizualitásra építő oldalak egyre nagyobb teret nyernek – derült ki a KutatóCentrum legfrissebb Web2.0 Reportjából. A legaktívabb a Facebook közönsége, a legpasszívabbak a Twitter-felhasználók. A legidősebb közönsége a Google+-nak van, míg az Instagram, Viber és Snapchat egyértelműen a fiatalok közege.

Hódít az online szállásfoglalás

Az internetezők szállást is egyre inkább online foglalnak: míg a netes ügyintézés nőtt, a hagyományos módon szállást foglalók aránya jelentősen visszaesett az elmúlt egy évben – derült ki a KutatóCentrum legfrissebb E-Shopping Reportjából. Az átutalással történő rendelés és a kuponoldalak népszerűsége megkopni látszik.

Élményekkel motivál a KutatóCentrum

Átalakult az emberek motiválhatósága: a családosoknál ma már az utazásra váltható ajándékutalványok, míg a fiatalok körében a különleges élmények a legvonzóbb nyeremények. A KutatóCentrum felmérése szerint a három legnépszerűbb program a gokartozás, kalandpálya és lövészet. A Feldoboxszal kötött együttműködésnek köszönhetően a piackutató áprilistól többek között ilyen programokkal motiválja válaszadóit.

A kozmetikumok uralják az online FMCG piacot

A napi fogyasztási cikkek online piacán továbbra is a piperék és kozmetikumok, valamint a gyógyszerek, vitaminok, étrend-kiegészítők a két húzókategória – derült ki a KutatóCentrum E-Shopping FMCG Reportjából. Emellett az utóbbi évben jelentősen megnőtt a bio- és friss élelmiszerek, valamint az italáruk online beszerzése.

5-ből 4 netező vásárol online

A rendszeresen netezők vásárlásra is előszeretettel használják a világhálót: 81 százalékuk legalább egyszer vásárolt online az elmúlt évben. A KutatóCentrum aktuális E-Shopping Reportjából az is kiderült, hogy a netes vásárlók többsége már nem utasítja el a bankkártyás fizetést, és hogy a legtöbbször a magas szállítási díjak miatt állnak el vételi szándékuktól.

Telefoncsörgéssel indul idén a karácsony?

Slágertermékké válhat idén karácsonykor az okostelefon. A KutatóCentrum Smartphone Report 2015 nevű friss kutatásából kiderült, hogy az ajándékozók 12 százaléka tervezi okoskészülék vásárlását. A több mint 860 ezer ajánlatot listázó Depo.hu online piactér adatai szerint minden árkategóriában vannak favoritok.

Mobilizálódik a közösségi élet

A Google+ agresszív toborzása ellenére sem tudott még aktív közösséget építeni Magyarországon, szemben az olyan kis oldalakkal, mint az Instagram, a LinkedIn vagy a Pinterest – derült ki a KutatóCentrum Web2.0 Report legfrissebb felméréséből. A netezők egyharmada munkaidőben is használja a közösségi oldalakat, 16 százalékuk pedig úgy érzi, ha napokig nem lép be, sok mindenről lemarad. A legaktívabbak még mindig a nők és a fiatalok.

Tematikus álláskínálat a Facebookon

Mostantól 24 álláskategóriában gépi intelligencia listázza a legfrissebb hazai ajánlatokat a Facebookon. A Jobinfo állásszemléző oldal által létrehozott megoldás segítségével az álláskeresők így újabb csatornán szemezgethetnek a legfrissebb kínálatból.

free submit link    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   
Kiadja: Eduwork.hu Kft.

tanfolyam | SEO