Étterem, élelem, italfogyasztás

Áfacsalók - KONYEC, ha a kormány és Orbán is úgy akarja!

Vége lehet az áfa csalásoknak hazánkban és valamennyi, hasonló problémával küzdő országban. Talán nem meglepő, de egy magyar fejlesztőcsapat dolgozta ki és indította el a szabadalmi eljárást egy szenzációs rendszerről, bocsánat, alkalmazásról.

Az eddigi tesztek, szakértői vélemények alapján kijelenthető, hogy azonnali és teljes megoldást jelentene az áfa csalások mai napig megoldatlan problémáira. Természetesen ehhez politikai akarat és szándék is kellene, ami eddig nem igazán serénykedett. Ideje lenne eldönteni, most akkor az áfa csalók mellett, vagy ellenük „szabadság harcolunk”!

Kis mosoly, kis borravaló

A magyarok nagy része megszokásból ad borravalót, de maga akar dönteni annak mértékéről, a többség ezért elutasítja a számlába beépített szervizdíjat – derült ki a Szallas.hu friss felméréséből. A kézbe adott jutalom mértékének meghatározásakor egyébként a kedves, segítőkész kiszolgálás fontosabb, mint a szolgáltatás minősége.

Innováció a vendéglátóiparban: Tablet váltja az étlapot

Forradalmasíthatja a vendéglátást az iMenu alkalmazás, amely egy Európai Unió által támogatott digitális étlap, pincér és éttermi fejlesztés egyben. A vendégek iPaden kapják meg az étlapot, amely számos információt ad az ételekről, italokról. A pincért is elektronikusan hívhatják, a rendelés pedig rögtön a konyhai nyomtatóra érkezik, így rövidül az elkészítési idő, de a fizetési procedúra is.

Indul a verseny - keressük 2014 kedvenc lángosozóját Vénusz Lángos Voks 2014.

„Kész a sajtos tejfölös!” – e mondat hallatán majdnem mindenkinek a forró nyári napsütés, a strand jut az eszébe és szinte érezzük a frissen sütött lángos illatát. Csábításának kevesen tudnak ellenállni, főleg hogy a klasszikusok mellett már olyan különleges változatokban is kapható, mint a káposztás, kolbászos, vagy lekváros, porcukros. Hogy milyen feltétet válasszunk az pusztán ízlés dolga, egy azonban biztos: a minőségi napraforgóolaj ugyanolyan fontos hozzávalója egy finom lángosnak, mint a fokhagyma vagy a sajt.

Reggeli diadalmenet: Amikor a jó szex ereje határozza meg a napod

Ki ne ismerné azt a leírhatatlan érzést, amikor egy jól sikerült éjszaka vagy egy kifejezetten kellemes reggeli szeretkezés után elhagyja a szerelmi fészket, de a gondolatai még mindig az előtte történtek körül cikáznak. A hódítást követő első lépések valóságos diadalmenetként hatnak, amely során elégedettség és boldogság ül ki az ember arcára. A Durex és a MoFilm közös kisfilmjében is ilyen szerelmeseket láthatunk, amint kilépnek az ajtón. De mi okozza ezt az eufóriát? Dr.

A sushi az új trend

Az online ételrendelés specialistája, a foodpanda startup vállalkozás 2012-ben indult útjára Szingapúrból, ma már a világ 43 országában jelen van, köztük Magyarországon.
Startup világ – Rocket Internet

Reggeli szürcsölés, boldog napindítás

Ki ne vágyna arra, hogy a nehéz ébredést megkönnyítve csupán egy gombnyomásra, frissen főzött, gőzölgő kávé bársonyos illata csábítsa ki az ágyból. A technika hihetetlenül gyors fejlődése eredményeként könnyen kezelhető, professzionális kényelmi termékek közül választhatunk elvárásainknak megfelelő kávégépet otthonunkba.

Húsvéti csokinyuszi nyert EU-s támogatást

Vezető beszállító lehet több nagy áruházláncnál a gyöngyösi Tarcha World Kft., miután a cég két ütemben bővítette gyártósorait. A beruházás révén ezentúl nagyobb mennyiségű és jobb minőségű csokifigurák kerülhetnek az üzletekbe. A cég 86,3 millió forint uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében.

FUSIONS mintaprojektek: társadalmi innovációval az élelmiszerpazarlás ellen

Az Európai Unió élelmiszerpazarlás csökkentésével kapcsolatos kutatás-fejlesztési projektje, a FUSIONS bejelentette hét társadalmi innovációval kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmányának és mintaprojektjének elindítását, melyek célja gyakorlati megoldások előkészítése és tesztelése. 

Ismét thai gasztronómia hét a Paris Budapest Étterem konyhájában

2009 és 2010 után immáron harmadik alkalommal a thai gasztronómia jeles képviselői vették át a főszerepet a Paris Budapest Étterem konyhájában. Az étterem célja, hogy a budapesti gasztronómiai élet üde színfoltjaként minél több különleges kulturális illetve gasztronómiai eseménynek legyen színtere. Negyedéves rendszerességgel hívnak meg neves séfeket, részben azért, hogy az étterem csapata inspirálódjon a különböző nemzeti konyhák megismerésével, részben pedig hogy minél különlegesebb, változatosabb fogásokat tudjanak kínálni vendégeiknek.

Ismét thai gasztronómia a Paris Budapest Étterem konyhájában

2009 és 2010 után immáron harmadik alkalommal a thai gasztronómia jeles képviselői vették át a főszerepet a Paris Budapest Étterem konyhájában. Az étterem célja, hogy a budapesti gasztronómiai élet üde színfoltjaként minél több különleges kulturális illetve gasztronómiai eseménynek legyen színtere. Negyedéves rendszerességgel hívnak meg neves séfeket, részben azért, hogy az étterem csapata inspirálódjon a különböző nemzeti konyhák megismerésével, részben pedig hogy minél különlegesebb, változatosabb fogásokat tudjanak kínálni vendégeiknek.

EU-s támogatás a húsvéti nyuszinak és a csoki mikulásnak

Jelentős fejlesztést hajtott végre üzemében az egyedi csokoládéfigurákat gyártó Tarcha World Kft. A vállalatnak a beruházáshoz szükséges összeg 61 százalékát, 25 millió forintot az Új Széchenyi Terv „Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások részére” című pályázaton nyerte el. A pályázat összköltsége közel 41 millió forint volt.

Környezetvédelemmel szereznek pénzt a nonprofitok

Decemberben összesen több mint félmillió forinttal gazdagodtak a TerraCycle hulladékgyűjtő programjának kedvezményezett nonprofit szervezetei.

2013 decemberében több mint félmillió forintot fizetett ki a TerraCycle annak a 42 iskolának, állatvédő alapítványnak valamint nonprofit szervezetnek, amelyek a cég csomagolásgyűjtő programjának kedvezményezettjei voltak.

A szeszes italok mennyisége helyett a minőségéből engednek a magyarok

Folyamatosan nő a kereslet a budapesti IFDT Kft.-nél az olcsóbb, de még minőségi borok és párlatok iránt. A trend annyira egyértelmű, hogy a cég négyszer annyi kedvezőbb áru alkoholos terméket forgalmaz, mint korábban, ezért raktárát is bővítenie kellett.

Az ország legszebb, legnépszerűbb és legprofibb receptje

Mintha a nagyi főzte volna…ezzel a szlogennel indul útjára Budapest első libaéttermének receptversenye. Három kategóriában díjaznak majd, és a legjobbnak ítélt fogások felkerülhetnek a Dunyha étlapjára. Elő a szakácskönyvekkel és a titkos receptekkel!

Több sört fogyasztanak a kevésbé képzettek

Lengyel és magyar résztvevőkkel készült az a felmérés, amely egyebek mellett a sörfogyasztási és -vásárlási szokásokat elemezte. Kiderült többek között, hogy a sör nem feltétlenül a szegények itala, viszont jót tesz a forgalomnak, ha az ember nem magasan képzett, legalábbis Magyarországon.

Magyar biosör tarolt a lengyel kiállításon

Idén Magyarország volt a díszvendége a lengyelországi Łodź-ban hatodik alkalommal megrendezett Natura Food élelmiszeripari vásárnak, ahol az egyetlen magyar biosör, az Alakor most nemzetközi közönség előtt is bemutatkozhatott. Az októberben megrendezett, háromnapos, közel 300 kiállítót felvonultató eseményt mintegy 15 ezren látogatták meg.

Sütőtök-napok a Dunyhában

Az ősz csalhatatlan jele, amikor megjelenik a piacokon a sütőtök. Ezt a kitűnő zöldséget hosszú évtizedeken át főként bébipapi elkészítéséhez használták, vagy hosszú téli estéken melengettük magunkat némi sült tökkel. Pedig joggal nevezhetjük a sütőtököt őszi sztárzöldségnek is, hiszen rendkívül változatosan és finoman készíthető el. Fontos, hogy mindig fényes, feszes darabokat válasszunk ebből a narancssárga finomságból, amely ily módon sokáig friss marad.

Dohányra buknak a betörők

Mostanában mintha egyre több trafik kerülne a bűnözők látókörébe - legalábbis folyamatosan érkeznek a jelentések betörésekről, sőt rablásokról is. Több oka is lehet a jelenségnek. Sok trafikos eleve csúszásban volt az indulással kapcsolatban, és talán elég idő és pénz sem állt rendelkezésre a megfelelően hatékony biztonsági rendszerek kiépítésére.

Magyarországon főzött Shannon Bennett, az ausztrál sztárséf

Shannon Bennett, az elismert ausztrál szakács, a díjnyertes Melbourne-i Vue de Monde étterem konyhafőnöke inspirációt keres Főzés a világ körül című könyvéhez. Az új benyomásokat és ízélményeket egy világkörüli úton gyűjti be, a Miele ausztrál nagykövete éppen ezért 20 városba látogat világszerte. Szeptember 11-én Budapesten, a Miele Bemutatótermében adott ízelítőt az ausztrál konyha remekeiből.

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék