művészeti képzőművészeti hírek

Fejős Éva: Mert nekünk szeretnünk kell egymást…

Az oroszlán, a furcsa lány és a váratlanul fellángoló érzelmek találkozása

Ez a regény egészen más, mint az eddigi Fejős-könyvek. Részint azért, mert elkalauzol egy mesés fantáziavilágba, miközben mégis a mindennapokban játszódik, hús-vér szereplőkkel - másrészt pedig azért, mert a szerző bátran nyúlt a legmélyebb fájdalmakhoz, a veszteségélményhez is, de a tőle megszokott könnyed történetvezetéssel kalauzolja át az olvasókat az "ajtón" és persze az egész sztorin.

Augusztustól Magyarországon is elérhető a ProSieben Sat 1 Welt adása

Mától Magyarországon is elérhető a ProSiebenSat.1 Welt adása

A ProSiebenSat.1 Welten mostantól weben, akár mobilon vagy táblagépen is elérhetők a ProSieben, a SAT.1, a kabel eins, a sixx, a ProSieben MAXX és a SAT.1 Gold műsorai Magyarországon.

Az áriát érezni kell, a dalt pedig festeni

Zajlik a Mirjam Helin Nemzetközi Énekverseny. Rost Andrea, az 1989-es győztes, idén ismét részt vesz a versenyben, ezúttal zsűritagként. Tapasztalt énekesként pontosan tisztában van vele, mi vár a fiatal tehetségekre mind a verseny alatt, mind később a karrierjük során. Az idei versenyt augusztus 4-e és 13-a között rendezik Helsinkiben, három fordulóban összesen 63 énekes verseng majd egymással. Világhírű szoprán énekesünk az énekversenyekről, egy énekes felé támasztott követelményekről, saját tapasztalatairól beszél.

Akiért a harang szólt - 53 éve lett öngyilkos Ernest Hemingway

53 évvel ezelőtt, 1961. július 2-án a 20. század egyik legismertebb írója, Ernest Hemingway önkezével vetett véget életének. A pszichiátriai elektrosokk-kezeléseket, amelyeket halála előtt kapott, ő maga is felelősnek tartotta azért az állapotért, amelyből már nem látta a kiutat. Bár Hemingwayt a 20. század közepén tették tönkre elektrosokkal, kevesen vannak tisztában azzal a ténnyel, hogy elektrosokkot a mai napig végeznek, méghozzá százezerszám minden évben.

A kultúra támogatásának szolgálatában

A kultúra támogatásának szolgálatában

Megemlékezés a holokauszt olaszfai áldozatairól

Kiadva: 2014. május 4.
Kiadta: Olaszfa Község Önkormányzata

Olaszfa Község Önkormányzata a Holokauszt 70. évfordulója alkalmából megemlékezést rendez 2014. május 11-én, a községből elhurcolt áldozatok emlékére.
A Közösségi Házban 14 órától Ferkovics József grafikus művész Holokauszt grafikai sorozatából rendezett kiállítás tekinthető meg.
A megemlékezésen (amennyiben egészségi állapota engedi) részt vesz a holokauszt, utolsó Magyarországon élő, egykori olaszfai túlélője is.

Mindegy, hogy valami kortárs vagy hagyományos, csak a szikra számít

Vajon a kortárs művészet csak valami új lehet? Esetleg a hagyományos művészethez kapcsolódó művészet születhet és fejlődhet ma is? Melyik volt jobb: a régi vagy a mai színház? Milyen volt a színházi kultúra régen és most? Többek között ezekre a kérdésekre kerestek választ a második Nemzeti Művész Klub háttérbeszélgetésen a Hotel Nemzetiben, amely résztvevői ezúttal Bodrogi Gyula, Bagi Iván, Faragó András és Szamódy Zsolt Olaf voltak, a beszélgetés központi témája pedig a kortárs és a hagyományos művészetek, mely a diskurzus végére egészen kiszélesedett.

Bútoraink, avagy az otthon szellemének őrzői

Az én házam az én váram – tartja a közmondás, és valóban; az otthon nem csupán egy akármilyen hely, ahol az ember él, étkezik, gyermeket nevel, és pihen, hanem identitásának egyfajta kiterjesztése is, amelyet bár szívesen megmutat, ösztöneitől hajtva foggal-körömmel védi is azt. A territoriális ösztön mélyen kódolt viselkedésmintázata, és a szinte vallásos meggyőződéssel őrzött hit az otthon szentségében az emberi létezés kétféle pólusaként alapjában határozza meg mindennapjainkat, amelyet azonban csak akkor élünk meg tudatosan, ha azt a bizonyos otthont veszély fenyegeti.

Zeusz papucsa irodalmi pályázat

A Zeusz papucsa bt. pénzdíjas pályázatot hirdet egy Zeusz papucsáról szóló mítosz megírására, hogy ráirányítsa a figyelmet a hagyományos cipőjavító mesterség fontosságára. A pályázaton bárki indulhat, nevezési díj nincs. Vannak olyan hagyományos mesterségek, melyek fontos szerepet játszanak az életünkben. A cipő, illetve a cipőn keresztül a lábunk kényelme a jó testtartást és a kellemes közérzetet biztosítja számunkra, és innentől kezdve a cipőjavítás sem elhanyagolható tényező.

Baleset-megelőzés témájú rajzpályázat indul

Az Első Magyar Kárrendező Zrt. baleset-megelőzés témájú kiadványt készül kiadni gyermekeknek, melynek illusztrálásában maguk a 6-10 évesek is részt vehetnek. Mindezt egy rajzpályázat keretében hirdették meg, melyben nem csak a közönség díjasok, hanem a zsűri választottjai is értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak.

Koby bemutatja: Szavazz Kossuthra!

Március 21-én este 7 órakor nyílik meg Koby majd 40 darabos pólókollekcióját bemutató kiállítása, ahol a tervező azt szeretné kifejezni, lehet szabadon gondolkodni, szabadon kifejezni véleményünket. Megsérteni senkit nem akar, szeretne inkább elgondolkodtatni mindenkit arról, hol is tart a világ. Hogy állunk a tömegtermeléssel, az atomenergia kérdésével, a diktatúrával, a diktátorokkal, a hitünkkel és vallásunkkal, a hazafiságunkkal, a korrupcióval és számtalan olyan kérdéssel, melyekről még mindig tabu beszélni.

Képzési projram indult a Szent István Király Múzeum kultúrális szakemberei részére Széksfehérváron

 

 

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

KÉPZÉSI PROGRAM INDULT A SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM KULTURÁLIS SZAKEMBEREI RÉSZÉRE SZÉKESFEHÉRVÁRON

2014 év slágere: a Tengerecki Óriás Társas!

Ha Konfuciusz szavait elfogadjuk, miszerint „Amit hallok, azt elfelejtem, amit látok, arra emlékszem, amit csinálok, azt tudom is.”, akkor bizton állíthatjuk, mindenek között a leghatékonyabb az, ha cselekvő részévé válhatunk egy-egy termékbemutatónak, márkaépítésnek, ügyfélpartinak.

A legtöbb marketinges olyan reklámeszközt keres amely hatékonyabb a szórólapnál, látványosabb a kóstoltatásnál és, ami nem csupán bevési a célcsoport fejébe az üzenetet, de garantálja azt, hogy hetek, sőt, akár hónapok múlva is erről beszéljenek.

Ezt olvastuk 2013-ban

Beigazolódott sejtések és váratlan meglepetések. Fiktív világba csábító bestsellerek és elgondolkodtató belső utazások. Újonnan született sztárszerzők és újrázó visszatérők. Ez jellemzi az elmúlt év könyves sikerlistáját, melynek az év végi hajrá után készült el összesítése a Librinél. Szerencsére az óévben is szerettünk olvasni, szerettük a világ népszerű olvasmányait és megtaláltuk a saját kedvenceinket is.

Tanár úr kérem, minden másképpen van! - A kultpunk-operett

Ahogy az életben, úgy a színházban is sokszor az történik, hogy nem az történik, amire számítottunk. Minden másképpen van. És végül mégis mindig rádöbbenünk, hogy ez így van jól. A Tanár úr kérem, minden másképpen van! ízig-vérig modern, formabontó, merész előadás: kultpunk-operett, amely Karinthy életművét és életét rockzenével és sok improvizációval hozza közelebb a nyitott elméjű, mondanivalóra, magyar kultúrtörténetre és Karinthy világszinten műfajteremtő groteszkjére éhes fiatalság számára.

Decemberi könyvözön

Könyvesboltba járni jó. Könyvesboltba járni életérzés, hiszen bármennyire is kényelmes és praktikus az online vásárlás olvasmányaink esetében is, nem könnyű lemondani arról a semmihez sem hasonlítható élményről, amely a Libri Könyváruházakban fogadja az embert. Amerre a szem ellát, könyvek mindenütt, ki-ki könnyedén kiismeri magát, merre is keresse a neki valót, rácsodálkozhatunk a sikerlistás kiadványokra, és szakértő eligazítást kaphatunk a kiszolgáló személyzettől. Megannyi érv, hogy miért is jó Libribe járni. Decemberben azonban ennél lényegesen több érv szól a látogatás mellett.

Dana Bate: Iránytű a szerelemhez és titkos lakáséttermekhez

Erawan Könyvkiadó, 2013
Fejős Éva könyvtára-sorozat
ISBN 978-963-89827-0-4
Ár: 3499 forint
Megjelent: 2013. november

KOrtárs Tánchét a Bethlen Téri Színházban

 

2013. november 15-21.

 Immár második alkalommal rendezi meg a Közép-Európa Táncszínház a kerület névadója, Erzsébet királyné – népszerű nevén Sissi – neve napja köré a hétnapos, hét előadásból álló kortárstánc-fesztivált a hetedik kerületben, a Bethlen Téri Színházban.

 

  Idén először külföldi meghívott is szerepel a programban- a bolgát Derida Dance Company érkezik különleges multimédiás produkcióval, az ARTeFACT című előadással.

 

Rocklegendák egykoron és ma - Ismerős Arcok

Kitárt szívek földjén az Ismerős Arcokkal

Egy zenekar szíve és lelke nem csak a dalaikon keresztül kerül az őket szerető közönség elé, hanem mindennapi tetteik során is. Az Ismerős Arcok zenekar számtalan jótékonysági koncerten van már túl az évek során, és most újabb adakozásra ösztönzi rajongóit. A november 9-i és a december 6-i budapesti koncertjeiken, ahol rocklegendákkal együtt lépnek fel, a két éve egyiptomi buszbalesetben mindkét szülőjét elvesztő kisfiú részére gyűjtenek adományokat.

Orosz Margit költő „Tűnődés” című könyvének bemutatója

Putnokon a Holló László Galéria adott otthont Orosz Margit debütáló költő verseskötetének bemutatójának. A kötetet Ormós Péter Grafikusművész illusztrálta, akinek ez alkalomból időszakos kiállítása is nyílt a galériában.

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék