művészeti képzőművészeti hírek

Célunk egy turné az Amerikai Egyesült Államokban

A Fool Moon vokálegyüttes 2001-ben alakult Szegeden. A fiatalokból álló formáció a pop-acappella, azaz hangszeres kíséret nélküli éneklés könnyűzenei műfaját képviseli Magyarországon. Első lemezük “Csillagok” címmel került kiadásra, amelyen nagysikerű magyar slágerek feldolgozásai hallhatóak. Az együttes tagjai nem szűkölködnek az idegen nyelvek ismeretében sem, hiszen énekelnek angolul, olaszul, franciául sőt, “Acappelland” (2008, MDB Records) című nagylemezükön még bantu nyelven is.

A Madách téren folytatódik a Királyi Vásár!

A május 12-13-án megrendezésre kerülő Királyi Vásár helyszíne nem a Király utca, hanem a Madách tér lesz.
A kulturális programokkal színesített termelői és kézműves vásár a Dob utca nyári felújítása miatt kényszerült költözni, mely várhatóan egészen szeptemberig elhúzódik.

A rendezvénysorozat koncepciója és kínálata természetesen változatlan: biopiac, mesterségek vására, könnyed zenei és kulturális programok, környezettudatos foglalkozások és gyermekprogramok várják továbbra is látogatókat.

Exkluzív interjú Muri Enikővel, az év énekesnőjével

Gyermekkori álmait váltotta valóra Muri Enikő azzal, hogy énekesi pályára lépett. Enikő jól kezeli a sztársággal járó kihívásokat. Nevét rövid idő alatt megismerte az ország, ezért nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ismert, és elismert énekesnő lett az X-Faktor kiváló énekesnője.

http://amerikaihirujsag.com/2012/05/05/exkluziv-interju-muri-enikovel-az...

A Láthatalan természetfotós , Máté Bence interaktív könyve iPad-re

Megjelent Máté Bence a BBC „Az év természetfotósa világpályázat” győztesének első interaktív könyve iPadre.

  „A láthatatlan természetfotós” című ekönyv igazi különlegesség: a 170 oldalas mű több mint 200 bámulatos fotó mellett kilenc HD-videót is tartalmaz.

Már a héten kezdetét veszi az Urbitális Majális!

A 2008 óta megrendezésre kerülő májusi rendezvénysorozat idén több mint 60 programot kínál Budapest legkülönbözőbb helyein.

A civileket, a városért tenni akaró és szerető szervezeteket, szakembereket, művészeti társulatokat tömörítő urbanisztikai majális szervezői hisznek abban, hogy Budapest nem elsősorban házak összessége, nem csupán épített környezet.

Királyi Vásár új helyszínen

Az előzetesen meghirdetettel szemben, a májusi Királyi Vásár helyszíne nem a Király utca, hanem a Madách tér lesz. A május 12-13-án megrendezésre kerülő termelői és kézműves vásár a Dob utca nyári felújítása miatt kényszerült költözni, mely várhatóan egészen szeptemberig elhúzódik.

Új tévénézési szokások hazánkban

Tudatosan választó, közösségi tévézők jelentek meg hazánkban. Míg a másokkal televíziót nézők döntő többsége a családjával tévézik, egyre többen vannak, akik már barátaikkal ülnek a képernyő elé – derül ki a friss, tévénézési szokásokat vizsgáló „Otthon, tévével” című gyorsjelentésből.

Királyi Vásár: sikeres kezdés után egy hónap múlva jön a folytatás!

A változékony időjárás ellenére is rengetegen látogattak most hétvégén a belvárosba, a Királyi Vásárba.

Breiner Tamás mentalista előadása: 'HATODIK'

Breiner Tamás 'HATODIK' c. műsorának felújított előadása a Spinoza színpadán. Képzelje el, hogy valaki képes elméje legrejtettebb zugaiból előhúzni rég elfeledett hitt emlékeket, vagy előre látni olyan dolgokat, amik még meg sem történtek. Ezen az estén részese lehet egy szórakoztató utazásnak, melynek során Breiner Tamás a pszichológia és a szemfényvesztés eszközeivel teremti meg a hatodik érzék tökéletes illúzióját. Misztikum, humor és borzongás az intellektuális szórakozás jegyében.

Ismerős Arcok - Kerítést bontok lemezbemutató koncert

Az Ismerős Arcok zenekar legújabb lemeze - mely a sorban immár a hetedik -, április elején jelenik meg a boltokban, melyet egy nagyszabású lemezbemutató koncert is követ a MOM Kulturális Központban április 14-én.

Nomád nemzedék - fotódokumentációs kiállítás

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját, melynek kapcsán rengeteg nagyszerű programmal kedveskedik a népművészet és hagyományok kedvelőinek. A XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár egyik érdekes programjának ígérkezik a Nomád nemzedék címet viselő fotódokumentációs kiállítás, amely a 40 évvel ezelőtt megalakult Fiatalok Népművészeti Stúdiójának állít emléket.

Újabb Facebook profilkép cserés őrület?

Újabb profilképcserés mozgalom indult útjára a Facebookon. Ezúttal nem mesehősre bíztatnak a mozgalom szervezői, hanem vízipipára.

A mozgalom célja, hogy a fiatalok részesítsék előnyben a dohányzás, cigaretta helyett a nikotin és egyéb károsanyag-mentes Shiazo követ.

Duda Éva Társulat: FAUN utolsó előadás

Duda Éva Társulat:FAUN
-tánc a vízben-
utolsó előadás

Felhívjuk tisztelt közönségünk figyelmét,hogy a társulat nagy sikerű darabja utoljára látható a Nemzeti Táncszínházban április 3-án 19 órától.

Duda Éva Társulat: FAUN utolsó előadás

Duda Éva Társulat:FAUN
-tánc a vízben-
utolsó előadás

Felhívjuk tisztelt közönségünk figyelmét,hogy a társulat nagy sikerű darabja utoljára látható a Nemzeti Táncszínházban április 3-án 19 órától.

Urbitális Majális a kreativitás és design jegyében

Idén május 1 és 31 között ismét felpezsdül Budapest és még a korábbi éveknél is több és színesebb programokkal kerül megrendezésre az Urbitális Majális!

30 éves a Népművészeti Egyesületek Szövetsége

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) idén ünnepli 30. születésnapját és ebből a különleges apropóból kifolyólag nagyszabású eseménysorozattal készül, ezzel ünnepelve azt a kitartást és lelkesedést, mely az utóbbi több mint negyed évszázadban nem hogy csökkent volna, de rendületlenül növekedett.

Gubás Gabiéknál a mese mindenkinek szól

Mindenki olvas. Mert olvasni jó. Mert olvasni életfilozófiát jelent. Mert az olvasás lehetőséget biztosít arra, hogy egy ember több életet éljen meg az élete során. Ezt a filozófiát vallja Gubás Gabi színésznő is, a Libri Aranykönyv szavazásának egyik jól ismert arca, akinél otthon nem hiányozhat az esti mese, még akkor sem, ha azt már kisfia, Attila mondja el izgatottan nemrég született kistestvérének, Annának.

Különbözőként egyenlőnek lenni

1966 óta március 21. a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja.

Az emléknapot az ENSZ jelölte ki azért, hogy emléket állítson annak a több mint 70 békés tüntetőnek, akik 1960. március 21-én a dél-afrikai Sharpeville-ben sortűz áldozatai lettek.

Első ránézésre ez az esemény, és az a küzdelem amit kiváltott talán távolinak tűnhet számunkra itt Magyarországon. De sajnos vannak olyan érdekcsoportok, akik magukat mindig többnek gondolják, akik képzelt felsőbbrendűségük által vezérelve igyekeznek elnyomni másokat.

VILÁGHÍRŰ LESZ A MAGYAR REKORDÍRÓ

A betűből szavak, a szavakból csodálatos képek születnek. Gabi titka, nem titok többé, ugyan is utánajártam kolléganőnk egyedülálló művészetének amit most megosztok lapunkban a kedves olvasókkal. Írásos rajzait nézve elcsodálkozom, hogy honnan az ötlet, ez a varázslatos megvalósítási készség amit a fiatal tehetséges alkotó produkál. Gabi együtt ragyog a tavasszal, és megtalálva önmagát újabb és újabb tervekkel, ötletekkel szövi át mosolyogva jókedvvel mindennapjait.

MAGYAR FIATALOK GUINESS – REKORD KÍSÉRLETE

Tavaly december elejétől egészen idén február közepéig, éjjel-nappal dolgozott három kaposvári fiatal annak az óriási rajznak az elkészítésén, amely Miley Cyrus amerikai énekesnő portréját ábrázolja. Zsobrák Adrienn, Kiss Bianka és Rácz Gergő, a Guinness rekordok könyvébe szeretne bekerülni, a mintegy kétezer négyzetméteres rajzzal. A fiatalok azért indulnak a „világ legnagyobb sztárportréja”, illetve a világ legnagyobb rajza” címért, mert céljuk, hogy az amerikaiak többet tudjanak Magyarországról.

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék