„Biokémia iránt érdeklődő gimnazistaként lépten-nyomon találkozom a nanotechnológia kifejezéssel, s most pályázatuk alkalmat adott arra, hogy alaposabb ismereteket gyűjtsek erről a tudományágról (?), mozgalomról (?), forradalomról (?)."
Simon András
Második alkalommal hirdette meg középiskolásoknak szóló esszé- és rajzpályázatát a NanoTudomány Nemzetközi Közössége (The International NanoScience Community).
„Elkezdődött a tudomány megújulása a „bio" irányában. Engem is foglalkoztatnak ezek a dolgok. Szerettem volna tudni a kutatók ez irányú véleményét. Van-e több bioanyag a „kutatói asztalon"? Sikerül-e kutatóinknak kifürkészni és feltárni a természet legmélyebb titkait? A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai Anyagtudományi kutatóintézetében, ahová nagy örömömre pályázat útján sikerült bekerülnöm annak „Nyári iskolájába", nos, ott erre választ is kaptam. Egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz a tudományághoz, ami nagyon érdekel. Persze, hogy ez a nanotechnológia!"
Hábel Ervin
A pályázat célja megmutatni, mint gondolnak a diákok a „nanokorszak" új anyagairól, módszereiről és az ezek segítségével létrehozott termékekről.
2009-ben kétszer annyi pályamunka érkezett, mint az előző esztendőben. A pályázók többsége - az Internetes forrásokra támaszkodva - a „nano" kifejezés értelmezésétől indulva a nanotechnológia kialakulásán keresztül az alkalmazási területek bemutatására fókuszált. A dolgozatokban megjelentek a fiatalok gondolatai, véleményei a témával kapcsolatban.
„Mivel a nanotechnológia egy új tudományág, nem csak jó célt szolgálhat.
Nem szabad elvakultnak lennünk! Oda kell figyelni a nanotechnológia alakulásár! Már most meg kell tennünk az óvintézkedéseket, előkészületeket.
Nemzetközi egyezményt kell kötnünk egymással, melyek a nanotechnológia rossz célt szolgáló felhasználását tiltják."
Hábel Ervin
A felkért szakmai zsűri értékelte a „Nano-TINC 2009" pályázatra beérkezett munkákat. A bírálóbizottság döntése alapján megosztott I. díjban részesül:
Hábel Ervin
(Mentor: Zsigó Zsolt)
A főzőedénytől a nanoméretű eszközökig:
Lépések a bioszenzor megvalósítása felé
(Bánki Donát Műszaki Középiskola, Nyíregyháza)
és
Simon András
A jó, a rossz és a nano
(Tinódi Sebestyén Gimnázium, Sárvár)
II. díjat nyert a pályázaton:
Érsek Zsolt
(Mentor: Huszákné Vigh Gabriella)
Nanotechnológia
(Öveges József Gyakorló Középiskola Szakiskola, Budapest)
Rajz kategóriában, különdíjban részesül:
Csupor Dániel
Nanotechnika az érrendszerben
(Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Győr)
„Áttekintve a nanoforradalom történetének állomásait, azt látom, hogy a 90-es évek hangos sikertörténete a huszonegyedik század első éveire óvatosabb optimizmusnak adta át a helyét. Felléptek az ellenzők, konferenciákat szerveztek, és közleményeket adtak ki azok, akik a nanotudományokban csak a természetbe való beavatkozás újabb, rendkívül hatékony eszközét látják. A tanulmányaimból úgy látom, hogy minden érv és ellenérv után kialakul valamilyen egyensúly, józan középút."
Simon András
A pályázók közül könyvjutalmat kap:
Schronk Edina
A nanotechnika emberekre gyakorolt hatása
(Budapest)
Sipos Fanni
A jövő technológiája a mindennapi életben
(Vendéglátó Idegenforgalmi Kereskedelmi Szakközép Iskola, Cegléd)
„Ez a bio-nanovilág lenyűgöző dolog. De mi tudás kell hozzá! Kitartás, türelem, akaraterő, ha megbotlanánk, vagy megtorpannánk. Több éves, hosszadalmas munkát tud maga mögött a kutató a megtervezéstől a megvalósításig. De ez a jövő... Mi, érdeklődő fiatal kutatópalánták, akik legalább próbálkozásainkkal támogathatjuk kutatóink nem könnyű munkáját, gyümölcsöző elméleteiket, csodálva tehetségüket, kalapot emelünk, és mélyen meghajlunk tudásuk előtt."
Hábel Ervin
Pályázati weboldal: http://www.nanopaprika.eu/group/nanopalyazat
Köszönet a lelkes diákoknak és felkészítő tanáraiknak!
NanoTudomány Nemzetközi Közössége
The International NanoScience Community
Web: http://www.nanopaprika.eu/
E-mail: editor@nanopaprika.eu






