A Wallis Csoport Az Év Menedzsmentje dÃjjal jutalmazta a Sixt Magyarország vezetÅ‘ségének 2007-es teljesÃtményét. A csoport autókölcsönzéssel és tartós bérlettel foglalkozó tagját tavaly már nemzetközi mezÅ‘nyben is elismerték: a német Sixt AG franchise partnereként 85 ország közül nyerte el a Leggyorsabban FejlÅ‘dÅ‘ Sixt Leasing képviselet dÃját.
A Wallis Csoport - melynek összevont árbevétele 2008-ban meghaladta a 85 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 13,4 milliárd forint volt - júniusban Tiszafüreden tartotta Nyári Menedzsment Konferenciáját. Az eseményen a csoport minden tagja - többek között a Sixt Magyarország, a Wallis Ingatlan, a Wallis Motor, a Polar Mobil, az ALTEO, a WING Zrt. és a Milton - részt vett. A partnertalálkozón adták át Az Év Menedzsmentje dÃjat, melyet minden évben a csoport kiemelkedÅ‘ teljesÃtményt nyújtó vezetÅ‘sége kap meg. 2008-ban az autókölcsönzéssel és tartós bérlettel foglalkozó Sixt Magyarország menedzsmentje érdemelte ki a cÃmet. "A Sixt nemcsak a korábbi években is mutatott dinamikus fejlÅ‘dését tudta fenntartani, de számos kiemelten fontos partnerrel alakÃtott ki együttműködést" - emelte ki Müllner Zsolt, a Wallis Csoport vezérigazgatója.
A vállalat olyan ügyfelek számára nyújt tartós bérleti és flottakezelési szolgáltatást, mint a Levi's, a Kerakoll, az Avaya vagy az Adverticum Zrt., Ãgy összesen mintegy 2500 cégautó flottamenedzsmentjét látja el. Az üzletág megnövekedett feladatainak ellátására a cég 2007-ben alapÃtotta meg a Sixt leasing - Wallis Autópark-kezelÅ‘ Kft.-t. Az üzletág tavalyi eredményei alapján 85 partnerország közül elnyerte a német Sixt AG Leggyorsabban FejlÅ‘dÅ‘ Sixt Leasing Partner dÃját.
2007-ben a Sixt autókölcsönzés üzletága is tovább bÅ‘vült. Gépkocsiparkja 15 százalékkal nÅ‘tt, mÃg a foglalások száma több mint 20 százalékkal haladta meg az elÅ‘zÅ‘ évit.
A bővülés eredményeképpen a tavalyi évben a vállalat új, a nemzetközi Sixt sztenderdeknek megfelelő irodába költözött.
Az Év Menedzsmentje dÃj odaÃtélésekor a Wallis Csoport ezen eredmények mellett a stratégiai célok teljesülését, valamint az objektÃv merÅ‘számokkal kifejezett - Ãgy többek között az éves árbevételt és eredményt magába foglaló - növekedést értékelte. A dÃjat Müllner Zsolt vezérigazgató és Veres Tibor elnök adta át.








