A fogyasztóvédő civil szervezetek még több jogot adnának

Még több jogot adnának a fogyasztóknak a fogyasztóvédő civil szervezetek a jövőben - hangzott el a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), valamint az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE), továbbá a Budapesti Békéltető Testület (BBT) vezetőinek csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.


A készülő új fogyasztóvédelmi törvénnyel kapcsolatban Baranovszky György, a FEOSZ elnöke azt emelte ki, hogy a szövetség szerint az általuk véleményezett jogszabálytervezet nem növeli a fogyasztók eddigi jogait, néhány esetben pedig egyenesen szűkíti.
Példaként említette a békéltető testületek működését, amelynek során a szabályok ellen vétő vállalkozások cégneveinek nyilvánosságra hozatala körülményesebb lesz, mint most. Emellett a készülő jogszabályból kimaradt - ami pedig jelenleg lehetséges - a Legfőbb Ügyészség perindítási lehetősége fogyasztóvédelmi ügyekben. Az elnök a pénzügyi szankciók szigorítása mellett a jövőben szélesebb körű lehetőséget biztosítana az üzletek bezárására a szabálytalanságok megtorlása esetén.
Garai István, az OFE elnöke, arról beszélt, hogy a most folyó, a fogyasztók felvilágosítását célzó kampány célja az, hogy a magyar vársárlók tisztában legyenek azzal: ugyanolyan jogok illetik meg őket, mint az unió más országaiban élő polgártársaikat.
Ennek érdekében szeretnék kiterjeszteni az úgynevezett önkéntes alávetési nyilatkozat tételéhez való csatlakozást a vállalkozások körében. Ez azt jelentené, hogy a nyilatkozatot elfogadó vállalkozás a békéltető testület döntését a vásárlókkal kialakult vita során elfogadná, és a testület döntését betartaná.
Az OFE elnöke elmondta: a hozzájuk érkező vásárlói panaszok alapján kiderül, sokan még nincsenek tisztában azzal, hogy az üzlethelyiségen kívül miként lehet vásárolni, és a vételtől hogyan állhatnak el. Sokan a pénzügyi szerződések "érthetetlenségére" is panaszkodnak.
Horváth György, a Budapesti Békéltető Testület elnökhelyettese közölte: tavaly a testület 954 ügyben hozott határozatot, szemben az előző évi 929-cel. Egyezség a vállalkozó és a vevő között 222 esetben jött létre, míg az előző évben 138. Ajánlást tett a békéltető testület a vizsgált esetek egyharmadában. Ez 80-nal kevesebb, mint az előző évben volt.
A békéltető testülethez legtöbben a kereskedelemmel és a szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyekben, továbbá az utazási szerződésekkel kapcsolatban, valamint az építőipari szolgáltatások területén tapasztalható visszásságok miatt, és a biztosítási, pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kifogások alapján tettek bejelentést.


isite toplista Hírek   Frisshírek.hu Hirlapom   tanfolyam, képzés, tanfolyamkeresÅ‘ adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl keresÅ‘, szélessáv