„Akármipédia”, véleménylexikon

 Valamikor akadémikusok szerkesztették a lexikonokat, de ahogyan a képernyőn a színészeket felváltották az „olcsók”, úgy az akadémikusok által készített precíz lexikonokat és szótárakat is felváltották az önjelölt szerkesztők által készített „akármipédiák”.

 

Nem meglepő ez egy olyan világban, ahol az írott vagy elektronikus sajtóban már nem követelmény, hogy a cikk szerzője aláírásával lássa el művét, mintegy holnap is vállalva, hogy ma ezt írta. A sajtó bulvárosodása csak tükörképe a társadalom silányodásának, s jelképesen, de ennek csúcsa a tudományos hozzáállás kihalásnak indulása. Ez a folyamat elérte a szótárakat és lexikonokat is. Az „akármipédiákat” eddig is úgy szerkesztették, hogy több vélemény volt bennük, mint adat. Az adat szilárdnak és unalmasnak tűnhet, mivel akár századokon át változatlan. A közönség pedig szereti a szavak véleményekkel tűzdelt meghatározását, mert ez változatos képet mutat, érdekes és a hozzáfűzéseket jegyzők így megmutathatják az „igazságot”, ami az ő nézőpontjuk szerint pontosan az ellenkezője, mint ami tény. Gyanakvó világot építenek és ingatagot. Ha meg akarnak ingatni egy társadalmat, akkor a legjobb úton járnak, mert ehhez elegendő a tudás fix pontjairól először csak sejtetni, majd bizonyítás nélkül megmutatni, hogy nem is annyira biztosak.

Ma a gyanútlan felmegy a NET-re és a tiszta meghatározás helyett talál valami eligazítót a szó vagy kifejezés jelentéséről, majd ehhez többszörös mennyiségű értékelést, véleményt. Észre sem veszi, hogy magába oltja azt a sok véleményt, ami megakadályozza őt abban, hogy saját nézőpontjai legyenek a dolgokról. Csak hasonlítsd össze, mekkora minőségi különbség van a következők között: „Hamingway azt írta, hogy … ”, „az újság azt írta, … ”, „az akármipédia azt írta”. Kialakult egy „azt láttam a neten, hogy” társadalom. A híreket eddig is készítették, úgy hogy eladja az újságot. A sajtó minőségi romlása oda vezetett, hogy csökken az írott sajtó forgalma. Mivel tisztán közvetítés helyett továbbra is készítik a híreket - bár szerintük csak átfogalmazzák -, ezért nem nehéz megjósolni, hogy a sajtó elektronikus változatai is hanyatlani fognak. Ennek egyik oka az, hogy elmosódik a különbség a szakma és az önjelölt újságírók között – mivel – tisztelet a kivételnek - egyik sem veszi komolyan magát - az internet egy könnyed műfaj.

Csak gondolj bele, hogy feltenné valaki az életrajzodat az „akármipédiára”, utána hatszoros terjedelemben, hogy kik és miben nem értettek veled egyet, s még szerencséd van, ha nem fűzik hozzá, hogy tulajdonképpen csak kevés választ el téged azoktól az emberektől, akiket sokan bűnözőnek tartanak. Utána ezek alapján ítélnek majd meg téged. Ki emlékszik majd a valós életrajzi adataidra? Ami megmarad majd az olvasóban az az, hogy te bűnöző vagy.

Ma az „akármipédia” ott tart, hogy ha kijavítanál valamit a rólad szóló feljegyzésből – hogy igaz legyen -, akkor rád fognák, hogy manipulálod a bejegyzéseket, és téged blokkolnának abban, hogy helyrehozd, azt amit a szerzők, a valódi manipulátorok rosszindulatúan odaraktak.

A fentiek ellenére fontosnak tartom az emberek véleményét, de tiszta határvonalat kellene fenntartani vélemény és tény között. Amilyen mértékben nem választja szét ezt az emberiség, olyan mértékben aberrálódik tudása és túlélési esélye ezen a bolygón. Ha nincs ez a határvonal, akkor az igazság hazugsággá válik, a hazugság igazsággá és tulajdonképpen minden egyenlő lesz mindennel. Látod, így válhat ebből a látszólag szabad és sokszínű társadalomból unalmas, egyhangú rab és legyőzhetetlennek tűnő mátrix.

Pontosan azért, mert a minket tükrökként körülvevő hazugságfalak olyan megtévesztőek, ilyen esetekben L. Ron Hubbardot, a Szcientológia alkalmazott vallásos filozófia alkotóját idézem a közvetlen megfigyelés fontosságával kapcsolatban: „Számodra az igaz, amit magad figyeltél meg, és ha ezt elveszíted, mindent elvesztettél.” ( L. Ron Hubbard: Személyes integritás. ) Lehetsz ateista vagy bármilyen vallású, ez a gondolat igaz lehet rád. Persze csak ha magad is így figyelted meg.

 



Belépés

isite toplista Hírek  Hirlapom  tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

|játékok | marketing képzés | honlapkészítés