A múltban meglehetősen gyakori volt állam és egyház összefonódása. A két szervezet vezetői azt gondolhatták, hogy nyernek a hatalmon osztozkodva, de végig veszítettek.
Manapság országonként más és más a helyzet, de Európára ma is eléggé jellemző ez a kapcsolat. Bár az alkotmányok sok helyen tartalmazzák az egyház és államszervezet szétválasztását, a valóságban vezetőik gyakran paroláznak nyilvánosan vagy a színfalak mögött. A pártok szavazatokat várnak a kisebb vagy inkább nagyobb taglétszámú egyházaktól, az egyházak pedig talán befolyásuk biztonságát látják a szoros együttműködésben.
Jó ez valakinek?
Egyik egyház sem a hatalom megszerzésére jött létre. Ellenkezőleg, az emberért. A hatalom közelében az egyházak veszítenek függetlenségükből, s kevesebb figyelmük marad eredeti céljaikra. A hatalom birtokában annak birtokosa élhet vagy visszaélhet a hatalommal, s ez nagy kockázat az egyházak számára. Minél távolabb vannak a hatalomtól, talán annyival sebezhetőbbek, mint szervezet, de ugyanennyivel közelebb is vannak ahhoz, hogy az embert szolgálják. Aki ma hatalmon van, az holnap kegyvesztett lehet és fordítva. Az egyház értékes volta tehát nem a hatalmon lévők megítélésétől, hanem a saját tagjai számára nyújtott hasznosságától függ – attól, hogy számukra mennyire értékes az a szellemi táplálék, amit nyújt. Az államhoz közelítő egyház materializálódik, ami ellentétes folyamat azzal, aminek a szolgáltatására hivatott: lelkek felemelése, megmentése. (Elképzelhető, hogy bizonyos vallások nem így fogalmaznák vagy határoznák ezt meg, de gondolom nem járok messze az ő valóságuktól sem.)
Meglehet, hogy 2009. gyakorlatához képest kissé idealista az a szemlélet, amiből kiindulok, de vicces is lenne számon kérni egy valláshoz tartozó embertől az idealizmusát.
Összegzésül ennyit: úgy vélem, sokszorosan több figyelmet érdemel saját vallásos és segítő tevékenységünk, mint az azt bemutató akár legőszintébb ismertté tétel, bár ez utóbbi is elég fontos.
„Az igazsághoz vezető úton egyénekkel foglalkozunk.” … „De végső soron meg lehet találni az igazságot, és létezik az igazsághoz vezető út. Ez ott van benned, és valahányszor ránézel egy emberi lényre, benne is láthatod.” (L. Ron Hubbard – Az út az igazsághoz című írásából.)
http://www.szcientologia.org.hu/
http://www.dianetika.hu/#/videos






