Nemzetközi együttműködések a NanoTudomány „fűszeres” világában

A szakmai tartalom erősítését tűzte ki célul a napokban, a 2000. tagját köszöntő NanoTudomány Nemzetközi Közössége (The International NanoScience Community - TINC). A virtuális fórumot 2007 novemberében indított néhány lelkes hazai fiatal vegyész azzal a céllal, hogy közösen vitassák meg a nanotechnológia legújabb vívmányait, kérdéseit a világ más pontján dolgozó kollégáikkal, diákokkal és ipari szakemberekkel. A regisztrált felhasználók között minden olyan tudományág képviselői megtalálhatók, ahol fontos szerepet tölt, illetve tölthet be a nanotechnológia.

 

2009 májusa óta a Nanopaprika.eu a Németországban kéthetente megjelenő elektronikus újság, a „nanotimes” (http://www.nano-times.com) olvasóinak hivatalos közösségi oldala. A stratégiai megállapodást a „nanotimes” főszerkesztője és kiadója, a 2003-ban alapított IVCON cég vezetője, Thomas Ilfrich a következő szavakkal kommentálta: „Ez az első alkalom, hogy stratégiai kapcsolatot építünk ki egy online közösségi oldallal. Ez azt jelenti, hogy kiadványunk jelentőségét felismerte egy fontos partner, egy vezető közösségi fórum. Nagy örömmel kezdjük el a munkát a TINC-vel. Kiemelkedő lehetőség ez a továbbfejlődésre mindkettőnk részére a változó gazdasági környezetben.”

 

A Nanopaprika csapata segítséget nyújtott a napokban első számát kiadó új indiai nanotechnológiával foglalkozó, havonta megjelenő magazin, a „nano digest” (http://nanodigest.wordpress.com/) szerkesztőinek is. Ez az együttműködés azért is fontos, mert a közösségi lap több mint 400 tagja Indiából keresi fel rendszeresen a weboldalt.

 

A NanoTudomány Nemzetközi Közössége közel húsz, az elkövetkező hónapokban a világ különböző pontjain (Oroszország, Amerika, Portugália, Egyiptom és India) megrendezendő nemzetközi tudományos konferencia és nanotechnológiai ipari vásár médiatámogatója.

 

Az internetes naplók, blogok, rendszeresen frissülő fórumok mellett az oldal beszámol a tudományos élet újdonságai mellett az aktuális pályázatokról, ösztöndíjakról és álláslehetőségekről is. A téma iránt érdeklődőket 50 tematikus csoport segíti. A tagok által folyamatosan bővített eseménynaptár, kép- és video gyűjtemény teszi még vonzóbbá a Nanopaprika.eu-t.

 

A "NanoTudomány fűszeres világa" továbbra is vár minden érdeklődőt!

 

Web: http://www.nanopaprika.eu

Kapcsolat: editor@nanopaprika.eu


isite toplista Hírek  Hirlapom  tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

marketing képzés