Tamás István: Színvonalas programok a „Gömöri Nyár” keretein belül Putnokon

Putnokon a gömöri kisvárosban, egy remekbeszabott „Múzeumok Éjszakája” rendezvényt követően, Pénteken  a „Muzsika hangja” című esemény aratott nagy  sikert a Bányász Művelődési ház színháztermében.

 

 

Fónagy Istvánné képviselőasszony az intézmény igazgatója elmondta, hogy célja a városvezetésnek a nyári időszakban is kellemes és hasznos időtöltést biztosítani a településen élő és idelátogató embereknek. Ennek apropójából jött létre a hétvégén megtartott „Muzsika hangja” című rendezvény, melyen a helyi Művészeti iskolások is felléptek. A Szociális foglalkoztató pedagógusai és neveltjei saját zenekarukkal, Ír népzenei átdolgozásokkal lepték meg a közönséget.. A már profinak számító, Putnok Város Énekkara mellett, fellépési lehetőséget kaptak a nyugdíjas egyesületből alakult Irodalmi Daloskör tagjai is, akik annak ellenére, hogy ez idáig még csak három alkalommal mutatkoztak be ebben a felállásban, előadásukkal szűnni nem akaró vastapsot arattak.

A közelmúltban fotókiállításra, valamint író olvasótalálkozóra várja a városvezetése az érdeklődőket.

 

 

 


isite toplista Hírek  Hirlapom  tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

marketing képzés