IQSYS-SAP együttműködés

Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy az SAP PartnerEdge partneri programjának keretében együttműködési megállapodást kötött az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt.-vel, amely alapján a jövőben az IQSYS is értékesít SAP vállalatirányítási licenceket a kis-és középvállalati (kkv) szektor számára.

A megállapodás kiszélesíti az üzleti szoftvercég és az IQSYS, valamint jogelődjei között több évre visszanyúló, nagyvállalati ügyfélkörre fókuszáló sikeres együttműködését. Az IQSYS egyike a legnagyobb SAP tanácsadói kompetenciával rendelkező rendszerintegrátor cégeknek, mely most a SAP Business One (kisvállalati) és SAP Business All-in-One (középvállalati) megoldások értékesítésével, testre szabásával, karbantartásával is bővítette portfólióját.

Az SAP hazánkban így 22 kisvállalati, és 17 középvállalati partnerrel rendelkezik, mely hálózaton keresztül ellátja a magyar kkv piacot vállalatirányítási megoldásaival. Világszinten körülbelül 1200 kis- és 1100 középvállalati partner értékesíti a szoftvercég licenceit.

Rékasi Tibor, az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatója a megállapodással kapcsolatban kiemelte: „jelentős mérföldkőhöz érkeztünk, a jövőben egyre több, magas színvonalú terméket és szolgáltatást kínálunk kis- és középvállalati ügyfeleink számára.”

Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a megállapodás kapcsán elmondta: „mostanra értek be korábbi erőfeszítéseink gyümölcsei, és értük el a kritikus tömeget partnerek tekintetében, mellyel megkerülhetetlenné váltunk a kis-és középvállalati szegmensben is.”



Belépés

isite toplista Hírek  Hirlapom  tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

|játékok | marketing képzés | honlapkészítés