A penész az egyik legalattomosabb dolog, amivel a lakásunkban szembe kerülhetünk! Ha kedvezőek a körülmények, pár nap alatt képes annyira elszaporodni, hogy el sem hinnénk! Számára a kedvező körülményt a hosszabb távon magas páratartalom jelenti. Hosszabb táv alatt ne hónapokra gondoljunk, elég az is, ha 3 napig 75% körüli a páratartalom. A legrosszabb pedig az benne, hogy amilyen gyorsan képes kifejlődni, olyan nehéz tőle megszabadulni. Az emberi egészségre a penészgombák több fajtája is káros a levegőbe kerülő spórájának köszönhetően.
Ha belegondolunk melyik a lakásunk legtöbb nedvességet kapó helyisége, elég könnyen eljuthatunk a fürdőszobához. Csak gondoljunk bele abba, hány féle olyan tevékenységet folytatunk ott, amivel növeljük a páratartalmat! Fürdés, tusolás, fogmosás, hajmosás, ha ott van a mosógép, akkor a mosás és centrifugálás is. Szinte bármilyen felületen képes megtelepedni a penész. A csempék fugázásától kezdve a mosógép mögötti falfelületekig akárhol találkozhatunk vele.
Mit kezdhetünk, ha már érezzük a jellegzetes dohos szagot? Megpróbálhatjuk eltávolítani a kereskedelemben kapható sokféle tisztítószer valamelyikével. Vagy próbálkozhatunk házilagos módszerekkel is, mint például az ecetes vízzel való ledörzsölés. Ezekkel csak az a baj, hogy átmeneti megoldások. Ha nem szüntetjük meg a magas páratartalmat, akkor akár hetente kezdhetjük újból!
Megoldást jelenthetnek a párátlanító tabletták is, de az velük a baj, hogy csak kevés nedvességet tudnak a levegőből lekötni. Tehát folyamatosan kell mindig újat venni, ami hosszú távon elég költséges megoldás. Mi lenne tehát az univerzális megoldás, ami megszünteti ezt a kellemetlen és veszélyes dolgot a lakásunkban? Természetesen egy párátlanító gép, ami egyszeri beruházással nagyon hosszú ideig egészségessé teszi a környezetünket. Ezen a honlapon nagyon széles választékból megtalálhatja az Ön igényeinek legjobban megfelelő modellt : http://www.paramentesito.hu






