Ha a vevőnek túl sok a kívánsága, gyakran a MEVACO perforált lemeze a legjobb ötlet!

Design, védelem és egyszerre cégtábla is: amit az olasz építész Rolando Rossi egy lépcsőházban perforált lemezből megalkotott, az szinte felér a kör négyszögesítésével is.

Ha a színekről van szó, az olasz festővállalat, a Pintarelli Verniciature dolgozói Lavisban előszeretettel hajtogatják ezt a mondatot: „olyan nincs, hogy nem lehetséges.” Ezért is volt Rolando Rossi számára elsőrendű szempont, hogy a vállalat 80-as évekből származó épületének lépcsőháza nagyon színes legyen. Az építésznek ugyanis nemcsak azt kellett megmutatnia, hogy mire képes a vállalat, egyéb követelményeknek is meg kellett felelnie: „Egy lépcsőházban kiemelten fontos a biztonság. A lépcsőburkolatnak teljes körű védelmet kell biztosítania, amire a 3 mm-es lemezvastagságú perforált lemez stabilitása alapján kiválóan alkalmas.“ –mondja Rossi. A színösszeállítás során pedig az építésznek a teljes paletta rendelkezésére állt. „A MEVACO egyedi gyártású Rv 5-8 perforált lemezei a RAL-skála 20 árnyalatában gyakorlatilag egy mintafallá alakultak. Az egyes elemeket váltakozva merőlegesen és kissé ferdén helyeztem el, így a falat leporellószerűen össze lehet hajtogatni.“
Mivel a felület 7,5 m magas, ezért Rossi először elképzelése szemléltetéséhez modellt készített. Ezt követően megszerkesztette azt a keretet, amire felerősítették a perforált lemezt. Emellett egy keskeny és magas üvegelem helyezkedik el, amit esténként belülről megvilágítanak. „Ilyenkor a fal titokzatos hatásával egészen másképp fest, mint nappali fényben. Olyankor inkább légiesen könnyednek tűnik. “ – teszi hozzá a tervező. Az olasz építészt lenyűgözte, hogy ezt az alapanyagot milyen könnyű megmunkálni: „Ha minden olyan könnyen menne, mint a perforált lemez esetében, sokkal könnyebb dolgunk lenne“ – mondja somolyogva. „Még a porszórt lemezek utólagos festése sem okozott problémát.“ Köszönhetően a perforált lemez sokoldalú felhasználási lehetőségeinek a végén még talán a kör négyszögesítése is sikerülni fog!?

A MEVACO Európa egyik vezető perforált és expandált lemez gyártó és értékesítő vállalata. A vállalat, amely 1998-ban a Seidl + Mayer és a Sorst fúziójából jött létre, ma Európa szerte 16 kirendeltségen 135 dolgozót foglalkoztat, és mintegy 20.000 vevőt szolgál ki.
A MEVACO perforált és expandált lemezek, rácsok, hasznos kiegészítő termékek sokszínű palettáját kínálja: raktárról több mint 1000 termék áll azonnal rendelkezésre, ezeket már a megrendelés napján tudják szállítani. Az egyedi méretre gyártott perforált és struktúrlemezek már 4 nap után szállításra készek. A MEVACO az alapanyagok, méretek és a kivitelezési formák széleskörű palettáját kínálja. A szolgáltatásokat még teljesebbé teszi az azonnali telefonos vagy internetes árinformáció, valamint az all inclusive ár.
A MEVACO nemcsak termékeket szállít, hanem számos kreatív és funkcionális alkalmazási ötlettel is szolgál a legkülönbözőbb ágazatokban és területeken. A vállalat éves forgalma 2010-ben 60 millió euró volt.

A MEVACO Kft. elérhetősége:
7100 Szekszárd • Széchenyi u. 18-20 • Telefon 06.74.529-555 • Fax 06.74.529-550 • szekszard@mevaco.huwww.mevaco.hu



Belépés