Egy frissen kiadott tanulmány szerint, -amelyet a romániai Neomar Consulting készített a magyarországi tetőfedő rendszerek piacáról, - egy enyhe 5%-os értékbeli visszaesés várható 2011-ben a tavalyi évhez képest.
A piaci előrejelzés a piaci szereplők által szolgáltatott adatok alapján készült, több mint 16 cégvezetővel folytatott beszélgetés alapján. A négy alapvető tetőfedő anyag (fémcserép, kerámiacserép, betoncserép, bitumenes zsindely) közül a betoncserépnek van a legnagyobb piaci részesedése. Ez körülbelül 46%-át jelenti a 2010-ben eladott tetőfedő anyagoknak. Az előrejelzések szerint ez a részesedés 2011-ben is hasonlóan alakul. Összeségében 2010-ben Magyarországon körülbelül 9,4 millió nm tetőfedő anyagot adtak el, amelynek az összértéke közel 52,6 millió euró volt.
A Neomar Consulting egy piackutatásra és marketing konzultációra szakosodott cég. 2006 óta évente elkészítettek egy összefogó tanulmányt a romániai tetőfedők piacáról. 2011 augusztus-október között el kezdtek dolgozni egy hasonló tanulmányon a magyar és a bolgár piacról is, amelynek célja az volt, hogy statisztikai adatokat regionális szinten is tudjanak nyilvánosságra hozni. A cégről bővebben lehet tájékozódni az alábbi honlapon: www.neomar.ro
További részletekért a fent leírt tanulmánnyal kapcsolatban keresse: Cristina Brian – Project Manager Tel : +40728.089.527/ +4021-313.68.15 cristina.brian@neomar.ro






