Nem mindig a biztonság az első a magyar autósok számára. Több mint háromnegyedük ugyan az évszaknak megfelelő gumiabroncsot használ, 39 százalék viszont csak akkor vásárol új gumikat, ha az már elkerülhetetlen – többek között ez derült ki a KutatóCentrum felméréssorozatából, melyben a gumiabroncs márkaismereti és -használati szokásokat vizsgálta.
A januári adatfelvételkor a magyar autóvezetÅ‘k több mint háromnegyede az évszaknak megfelelÅ‘en téli gumival közlekedett - derült ki a KutatóCentrum felméréssorozatából, melyben a magyar autósok gumiabroncs-használati szokásait vizsgálta. Azok, akik többet vezetnek, nagyobb figyelmet fordÃtanak a megfelelÅ‘ abroncs használatára: a havonta több mint 2000 kilométert autózok 87 százaléka, mÃg az 500 kilométernél kevesebbet vezetÅ‘knek csupán 68 százaléka szerelte fel téli gumival autóját. A kutatás arra is fényt derÃtett, hogy a nÅ‘k és a fÅ‘városiak kevésbé gondosak.
A harmadik alkalommal lefolytatott kutatás szerint a gumijukat lecserélÅ‘ autósok többsége a szakemberek által ajánlottak szerint, azaz az idÅ‘járás függvényében szereli át az abroncsokat, néhányan ugyanakkor a naptári hónap alapján, vagy az elsÅ‘ havazáskor. A legtöbben a cseréhez hivatalos gumis műhelyt keresnek fel. "A specializált szervizek népszerűsége nem meglepÅ‘, hiszen itt az autótulajdonosok hozzáértÅ‘ segÃtséget kapnak, ami kiterjed az abroncsválasztásra és a szerelésre is. Emellett olyan kiegészÃtÅ‘ szolgáltatást is igénybe vehetnek, mint például a cseregumik tárolása" - emelte ki a tanulmány egyik elÅ‘fizetÅ‘je, Nagy Tibor, az Automax tulajdonos-ügyvezetÅ‘je. Ennek ellenére még mindig sokan, a megkérdezettek közel egynegyede otthon szereli át a gumikat, amiben elsÅ‘sorban a spórolás játszhat szerepet.
SzámÃt a márka
A kutatás eredményei szerint a gumiválasztás során az ár a legfontosabb szempont, a második helyre a márka került. "Az autóvezetÅ‘k 36 százalékának számÃt, hogy ki a gyártó, 29 százalék jellemzÅ‘en mindig ugyanazt a márkát vásárolja - emelte ki Barcza EnikÅ‘, a KutatóCentrum üzletág igazgatója. - Éppen ezért a részletes tanulmányban azt is vizsgáltuk, hogy melyek a legnépszerűbb gyártók, illetve milyen tulajdonságokat társÃtanak az autóvezetÅ‘k az egyes márkákhoz."
A gumiabroncs-vásárlók 39 százaléka csak akkor vásárol új szett gumikat, amikor az már elkerülhetetlen, 53 százaléka ugyanakkor bevallása szerint a gyártó ajánlásának és a gumi állapotának megfelelÅ‘ idÅ‘közönként cserél. Nem meglepÅ‘, hogy az autósok közel 90 százaléka választás elÅ‘tt alaposan tájékozódik az árakról és elérhetÅ‘ségekrÅ‘l. Az internetezÅ‘ autósok a világhálót is aktÃvan használják erre a célra: 46 százalékuk gyűjt információt a neten, további 16 százalék pedig vásárolt is már gumiabroncsokat online.
A részletes tanulmány az itt bemutatott eredményeken felül vizsgálja, hogy mely márkák a legismertebbek, illetve milyen tulajdonságokat társÃtanak az autósok az egyes márkákhoz. Emellett felméri az abroncsok vásárlásával és átszerelésével kapcsolatos attitűdöket. A teljes tanulmányt a KutatóCentrum értékesÃti.
A kutatássorozat hátteréről
A felmérést a KutatóCentrum 2010 januárjában harmadik alkalommal végezte el. Az adatfelvétel során 1219 autóvezetÅ‘t kérdeztek meg online. A minta a fÅ‘bb mutatók - nem, kor, iskolai végzettség, Budapest-vidék arány - szerint reprezentatÃv a 18-69 éves magyarországi internetezÅ‘kre.






