A LEASEPLAN 136 MILLIÓ EURO NETTÓ PROFITRÓL SZÁMOLT BE

A LeasePlan Cégcsoport a világ vezető flotta-és gépjárműkezelő vállalata nyilvánosságra hozta idei első féléves eredményét. 2011 első felében a tőzsdei gyorsjelentés szerint a vállalat nettó profitja 136 millió euro, a cégcsoport által kezelt járművek száma 1 296 842 darab volt.

Roelof Hansman, a LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatója a cégcsoport bejelentését értékelve elmondta: „Vállalatunk erejét bizonyítja, hogy egy olyan globális gazdaságban, amely folyamatosan kihívásokkal küzd, ismét stabil profitra tettünk szert és növekedést tudtunk elérni cégcsoport szinten.”

Az év első hat hónapja valóban pozitívan alakult a LeasePlan számára. A féléves gyorsjelentés közzétételével közel egy időben a londoni székhelyű Fitch Ratings hitelminősítő megerősítette a LeasePlan hosszú távú IDR (kibocsátó alapértelmezett minősítése) „A”, valamint rövidtávú IDR F2 besorolását és egyúttal stabilnak ítélte a hosszú távú IDR-re vonatkozó jövőbeli kilátásokat is. A Fitch szerint ezek a mutatók azt jelzik, hogy a LeasePlan egy erős, nemzetközileg több lábon álló, és folyamatosan javuló teljesítményt nyújtó cégcsoport, mely megfelelő kockázatkezeléssel, likviditással és tőkemutatókkal rendelkezik, így a gazdasági válság idején is ellenállt a globális recessziónak.

A magyarországi leányvállalat vezetője szerint a pozitív pénzügyi eredmények mellett a cégvezetés számára legalább ilyen fontosak az ügyfelektől kapott visszajelzések is. Egy nemrég zárult felmérésben a TNS – független nemzetközi piackutató – tizenöt országban több mint 3000 kapcsolattartót és döntéshozót kérdezett a flottakezelő vállalatokról: a kutatás eredményéből kitűnt, hogy itthon az elmúlt négy évben jelentős mértékben nőtt a LeasePlan ismertsége. A megkérdezettek 75%-a a LeasePlan-t említette elsőként, mint flottakezeléssel foglalkozó vállalatot.

A LeasePlan azt ígéri ügyfeleinek, hogy vele könnyebbé válik a flottaüzemeltetés („It’s easier to LeasePlan”). „Büszkék vagyunk arra, hogy az említett kutatás szerint a hazánkban megkérdezett vállalatok vezetőinek közel háromnegyede úgy érzi, valóban könnyebb lehet az autók menedzselése a LeasePlan bevonásával, míg azok az ügyfelek, akik már ki is próbálták a szolgáltatást, 86%-ban vélekednek így” – mondta el Roelof Hansman.



Belépés