Az ország sörét keresi egy magyar startup

Az egyre színesebb hazai sörkínálatban, a fogyasztók segítségével keresik a legnépszerűbb magyar kisüzemi sört novemberben. A legkedveltebb ital jogosult lesz az „Ország Söre” cím viselésére.

Október 31-én indul a Beerselection kampánya, amelyben Magyarország legkedveltebb kisüzemi sörére szavazhatnak a fogyasztók, valamint novemberben izgalmas sörkóstoló kurzusokon vehetnek részt; a hónap végén pedig értékes nyereményeket sorsolnak ki a résztvevők között.

A szervezők felkérését 22 hazai kisüzemi sörfőzde fogadta el, és jelölt a saját szortimentjéből egy-egy sört a versenybe. A sörökre egy erre a célra kialakított oldalon lehet szavazni, részletesebb leírást pedig a kampány médiapartnere, a Beerporn közöl a versenyzőkről.

A szavazók november 10-én, 17-én és 21-én szakember által vezetett, előadással egybekötött sörkóstolásokon vehetnek részt, ahol többet is megtudhatnak a versenyben induló sörökről és jobban is megismerhetik a készítő sörfőzdéket, valamint értékes sörcsomagokat, ajándékokat nyerhetnek.

A szavazás november 30-án zárul, a legnépszerűbb kisüzemi sört készítő sörfőzde terméke plakettet kap, valamint 200 000 Ft értékű hirdetési csomagot a Beerporn oldalon.

Az Ország Söre díjátadó ünnepségére december 3-án kerül sor az Élesztőben.

A Beerselection-ról:

A beerselection új szemszögből közelíti meg a minőségi sörök népszerűsítését: feliratkozásos alapon, minden hónapban kiváló minőségű sörválogatásokat juttat el előfizetőihez. Hogy ez miért jó? Napjainkban el vagyunk kényeztetve a jobbnál jobb sörökkel, akkora a választék, hogy nagyon könnyen elveszhetünk benne. Ebben nyújtanak segítséget, hiszen a munka nehezét elvégezve kiválogatják a legjobb söröket, egy év alatt akár 72 különböző típust. Így a vásárlónak mindössze annyi dolga marad, hogy kiélvezze a remek italokat. Természetesen arra is van lehetőség, hogy egyedi csomagot összeválogassunk, amelyet azonnal kiszállítanak, vagy átvehetőek budapesti bemutatótermükben.

A Beerporn-ról:

A 2016 februárjában indult Beerporn Magyarország hiánypótló sörmagazinjaként hétről-hétre népszerűbb a tudatos sörfogyasztók, a sörkultúra, valamint a sör és gasztronómia iránt érdeklődő közönség körében. A magazin célja a friss hírek, érdekességek, főzdelátogatások, interjúk közlése mellett a sörkultúra népszerűsítése, erre szolgál a sörfőzdék adatbázisa és a sörszótár, ezek mellett pedig különösen népszerű a programajánló rovat is. Az Ország Söre program médiapartnereként az induló söröket a Beerporn oldalán mutatják be.

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék