1 milliárd teszt e-mail után lép piacra a MailEngine

14 évnyi tapasztalat és több mint 1 milliárd e-mail áll a d-code által fejlesztett hírlevélküldő szolgáltatás mögött. A MailEngine, amely eddig a Maxima eDM megoldás technikai hátterét biztosította, március 3-ától elérhető a hirdetők számára is.

Dinamikusan fejlődik az e-mail marketing piac: a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség adatai szerint a direkt marketing szektor 2014-ben 2 százalékkal bővült, ezen belül pedig az e-mail marketing az egyik olyan terület, mely évről évre növekedni tud. A hirdetők részéről így egyre nagyobb az igény az olyan megoldások iránt, amelyek ezt a területet támogatják. Többek között ennek a piaci folyamatnak a hatása, hogy a d-code március 3-án elindította hírlevélküldő szolgáltatását.

Bár a MailEngine most debütál a széles közönség előtt, 14 éves múltra tekint vissza: többek között hazánk első direktmarketing-szolgáltatója, a Maxima is ezt a rendszert használja, emellett a ReachMedia olyan megbízók kampányainak lebonyolítására vette igénybe, mint a Tesco, OTTO, Vodafone vagy Invitel. „Jelenleg hetente 7-10 millió e-mailt küldünk ki a MailEngine-en keresztül, a 14 év alatt pedig több mint 1 milliárd elektronikus üzenetet juttattunk célba. Nagyon sokféle kihívással találkoztunk már a hirdetők részéről, ennek köszönhetően a mostani rendszer rendkívül letisztult funkcionalitással bír, a könnyen kezelhető felület pedig biztosan meg fogja nyerni a felhasználókat” – emelte ki Dely Gábor, a d-code termékfejlesztési vezetője, a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség E-mail marketing tagozatának elnöke.

A MailEngine komplex megoldást nyújt nagy- és kisfelhasználók számára egyaránt. Az e-mail marketing teljes vertikumát lefedi a kampánymenedzsmenttől a célcsoportkezelésen át az üzenetek automatizálásáig. A rugalmas célcsoportképzés akár összetett CRM célokat is kiszolgál, míg a sokoldalú automata kampányküldő funkció segítségével lehetőség van a marketing üzenetek esemény alapú, előre definiált rendszer szerinti kiküldésére.

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék