A FAKRO veszített a VELUX Cégcsoport elleni rágalomhadjáratban

Az Európai Bizottság elutasította a VELUX Cégcsoport ellen lengyel konkurenciája, az úgyszintén tetőtéri ablakokat gyártó FAKRO által 6 éve benyújtott panaszt. A vetélytárs 2012 óta folytatott rágalomhadjáratot a VELUX Cégcsoport ellen szinte egész Európában. Dánia valószínűleg valaha volt legnagyobb ipari kémkedése is a FAKRO-hoz köthető: akkor beismerték, hogy a VELUX Cégcsoport ügyfeleiről, termékeiről, innovációiról és stratégiájáról szóló bizalmas dokumentumok és titkos belső felvételek megvásárlására tettek kísérletet.

Az Európai Bizottság elutasította a lengyel FAKRO vállalat által a VELUX Cégcsoport ellen 2012-ben benyújtott panaszát. A Bizottság szóvivője, Ricardo Cardoso a lengyel és nemzetközi médiának tartott tájékoztatójában megerősítette, hogy a Bizottság átfogóan vizsgálta a VELUX Cégcsoport ellen felhozott vádakat, és úgy találta, hogy a vállalat tevékenysége nem sérti a hatályos versenyjogi törvényeket. „Bízunk benne, hogy az Európai Bizottság határozata véget vet a FAKRO negatív hírterjesztésének, melyet ez idáig a médiában és konferenciákon ellenünk folytatott. Alapvető vezérelv számunkra, hogy a piaci versenyben tisztességesen járjunk el, nincs okunk ettől eltérő magatartást folytatni. Minőségi termékeket és színvonalas szolgáltatást kínálunk, így a tisztességes versenyen kívül nincs szükségünk másra azokon a piacokon, ahol jelen vagyunk” – emelte ki David Briggs, a VELUX Cégcsoport ügyvezető igazgatója.

A FAKRO nem először próbálkozott – sikertelenül

A FAKRO állítása szerint ez az ügy példa arra, hogy milyen nehéz versenyfeltételekkel kell szembenézniük a vállalatoknak Kelet-Európában, ha az EU régi tagállamainak piacain próbálnak meg részesedést szerezni. A FAKRO több ízben folyamodott követeléseivel a médiához és politikai szereplőkhöz. „Mivel az Európai Bizottság vizsgálta az ügyet, úgy döntöttünk, hogy tiszteletben tartjuk a hatóságok munkáját, és nem kommentáljuk a történteket. Mindenesetre nem volt kellemes látni, hogy mikre képesek a VELUX Cégcsoport befeketítése érdekében. Ügyfeleink közül is többen kérték, hogy reagáljunk a vádakra, közülük sokan döbbenten vették tudomásul, hogy milyen messzire ment el a FAKRO” – tette hozzá David Briggs. Az ügyvezető igazgató valószínűleg Dánia valaha volt legnagyobb ipari kémkedési ügyére utalt, melyben a VELUX Cégcsoport egy magas beosztású alkalmazottja közvetítő útján vette fel a kapcsolatot a FAKRO-val, hogy eladjon nekik több ezer, a cégcsoport tulajdonában lévő bizalmas dokumentumot, valamint az ügyfelekről, termékekről, innovációról és stratégiáról szóló belső megbeszélések titkos felvételeit. A FAKRO a lengyel média előtt ismerte be, hogy a felső vezetésük több alkalommal találkozott két közvetítővel, hogy a lopott anyagok esetleges megvásárlásáról tárgyaljanak. „Ez az eset is egyértelműen bizonyítja, hogy a VELUX Cégcsoport és a FAKRO teljesen eltérő módon vélekedik a tisztességes versenyről. Reméljük, hogy a FAKRO ezúttal elfogadja az Európai Bizottság döntését, és a jövőben az idejüket és energiájukat a piaci versenyre összpontosítják, nem pedig a vádaskodásra és rágalomhadjáratokra” – tette hozzá a VELUX Cégcsoport ügyvezető igazgatója.

A dán rendőrség folytatja a VELUX Cégcsoport elleni ipari kémkedés ügyének vizsgálatát. A FAKRO korábban már több panaszt is benyújtott a cégcsoport ellen a versenyhivatalokhoz, 2008-ban a VELUX Cégcsoport több leányvállalatánál végeztek előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét. Ezeken a vizsgálatokon ugyancsak semmilyen arra utaló jelet nem találtak, hogy a dán cégcsoport megsértené a versenyszabályokat.

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék