Putnok - SzÃnvonalas jótékonysági bált rendeztek Putnokon a gömöri kisvárosban.
Ebben az évben is februárban rendezték meg a Putnok Városért Egyesület bálját, mely minden eddiginél szÃnvonalasabbra sikeredett.
Az eseménynek a Péczeli József Alapfokú Művészeti Iskola szolgált helyszÃnéül. Az intézmény aulája zsúfolásig megtelt a szórakozni vágyókkal, ahol Tamás Barnabás Putnok polgármestere és Dr. Laczkovich Katalin a Putnok Városért Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevÅ‘ket, valamint a meghÃvott vendégeket.
Ez alkalomból került bemutatásra a Kónya István művésztanár által készÃtett film, mely a városért egyesület eddig megvalósÃtott programjainak részére épült, de egyben jól prezentálta a település fejlÅ‘dését is. A film igazi közönségsikert aratott.
A 2010-es évi jótékonysági bál bevételét a Putnok Városért Egyesület a fÅ‘téren felállÃtandó Turul szoborra fogják fordÃtani.
A táncmulatság a vendégművészek elÅ‘adásával vette kezdetét. A profi táncosok remek hangulatba hozták a bálozókat. Az est szÃnvonalát növelte a jól ismert musicalek részleteivel tarkÃtott fiatalokból álló csoport elÅ‘adása. Ezt követÅ‘en megválasztásra kerültek a bál szépei is. A már ilyenkor szokásos és hagyománynak számÃtó bál szépe verseny gyÅ‘ztesei a következÅ‘k voltak:
- a bálkirálynÅ‘, Galambosi Réka lett. Az elsÅ‘ udvarhölgy Majtényi Eszter, mÃg a második udvarhölgy cÃmet Rédai Nikolett érdemelte ki.
Az ez évi bál sztárcsapata a Dolly Roll együttes volt, akik remek elÅ‘adásukkal szÃnesÃtették és fokozták a jó hangulatot. Az est háziasszonya Markovicsné Demeter Edina volt.






