Megnyitja kapuit a Bare International

A BARE International nemzetközi próbavásárlási szolgáltatást nyújtó multinacionális vállalat az Egyesült Államokban alakult 1987-ben. Helyi irodái Amerikában, Európában és Ázsiában nemzetközi partnerek megbízásából végeznek teljes piackutatást, elsősorban próbavásárlási területen. A cég 2011 óta sikeresen működik és intenzíven fejlődik Budapesten is, hangzott el a sajtótájékoztatón. Hazánkban 40 m2-en 5 fővel kezdte meg működését, mára 800 m2-en 53-ra bővítette állandó dolgozóinak számát. Idén indította el Magyarországon (rövidesen Belgiumban is )a cégcsoporton belül már jól működő egyedi programját, amely a “@BARE we Care” nevet kapta.

“Magyarországon a BARE 2011 óta folyamatosan bővítette állandó dolgozóinak számát. Kizárólag lendületes, megbízható és idegen nyelveket magas szinten beszélő fiatalok alkotják a csapatot. A hatalmas növekedést egyetlen kliens, 17 országot érintő megbízása adja” – mondta Mike Bare, a BARE International cégcsoport elnöke és a magyarországi vállalat igazgatója.
Büszke vagyok arra, hogy a rendelkezésre álló hagyományos és modern technikák minden csatornáját kihasználva, az adott feladatkörök kompetenciájával rendelkező, megfelelő munkatársakkal sikeresen betöltöttük a munkaköröket” – mondta Csete Klára Melinda a BARE európai HR vezetője.
„Cégünk ebben az évben indította útjára a „@ BARE we Care”nevű programját, amely nem köthető szorosan a minőségellenőrző munkához, de fontos számunkra. Magyarországon a fiatal művészek támogatása kap kiemelt figyelmet részünkről. A BARE International budapesti irodája megnyitja kapuit 2015. május 22-én a kiállítás idejére és bemutatkozási felületet biztosít három festőművésznek (Téglássy Anna, Fusz Mátyás, Sipos Emő)” – nyilatkozta Guy Van Neck, a BARE International General Managere.
Vicky Martinez Dorr, a BARE International Global Marketing Managere kezdeményezte a felhívást, aki maga is fest és hiszi, hogy ez a segítség ugródeszka lehet a fiatal művészek számára.

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék