A diákokat is érinti a munkajog változása

Módosult a munka törvénykönyve, ami többek között a diákmunkát is érinti. A munkáltatók számára egy ingyenesen letölthető tanulmányban foglalta össze a legfontosabb változásokat a NEXON.

Diákokat sok cég alkalmaz a nyári idény miatt megnövekedett forgalom kiszolgálására vagy a szabadságon lévő alkalmazottak helyettesítésére, azonban a fiatalok foglalkoztatására számos speciális előírás vonatkozik. Ilyen például az, hogy a diákok pihenőidejének el kell érnie a 12 órát (felnőtteknél ez csak 11 óra), és a fiataloknak hetente két pihenőnap jár, amiből az egyiknek mindenképpen vasárnapra kell esnie.
Külön jogszabály határozza meg azt is, melyek azok a munkakörök, amelyekben nem lehet alkalmazni a sérülékeny csoportba tartozókat (a diákok mellett például az öregségi nyugdíjkort elérőket). Ennek megfelelően szabályellenes, ha egy vállalat például anyagmozgatást bíz a diákmunkásokra.

Különösen sok cég köt megbízási szerződést a diákokkal, amellyel kapcsolatban szintén számos változás történt. „Idén például már külön nyilatkozatban kell kérni, hogy a költségeket a munkáltató bizonylat nélkül, 10 százalékos hányaddal számolhassa el, és a költségelszámolásról a diáknak is nyilatkozatot kell tennie. Amennyiben viszont a tételes elszámolást választja a megbízott, a költségeket a teljes megbízási díj erejéig elszámolhatja” – tette hozzá Dihen Lajosné adó- és munkaügyi szakértő a NEXON által szervezett szakmai konferencián.

A diákmunkához kapcsolódó változások mellett a munkaviszonyhoz és a felmondáshoz kapcsolódó általánosabb szabályokat is áttekintették a NEXON júniusi szakmai konferenciáján. A résztvevők például megtudhatták, mi a különbség a munkaviszony megszűnése és megszűntetése között, mikor jár a végkielégítés, és milyen esetekben nem mondhat fel a munkáltató. Mivel a rendezvényen számos gyakorlati információ is elhangzott, a NEXON úgy döntött, a rendezvényen készült teljes összefoglalót ingyenesen elérhetővé teszi mindenkinek, aki most feliratkozik hírlevelére az alábbi linken: http://www.nexon.hu/magunkrol/nexonhir/.



Belépés

isite toplista Hírek  Hirlapom  tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

|játékok | marketing képzés | honlapkészítés