2 milliárd forint is elmehet játékokra a nyáron

Átlagosan 2-6 ezer forint között vásárolnak strandjátékot az idei nyáron a magyar szülők, a vízipisztolyokat, úszógumikat és homokozókészleteket keresik a legtöbben – derült ki a REGIO JÁTÉK friss kutatásából. Az áruházi vásárlás kosárértéke 10%-ot növekedett tavalyhoz képest, a teljes nyári forgalom pedig elérheti a 2 milliárd forintot.

A REGIO JÁTÉK friss felmérése szerint a nyári szezonban átlagosan 2-6 ezer forintot költenek strandjátékokra a magyar szülők. Az internetes beszerzés mellett új erőre kapott a hagyományos játékbolti vásárlás, Gyaraki Dávid marketingvezető elmondása alapján „az áruházi kosárérték 10%-kal növekedett a tavalyi évhez képest, így átlagosan 4500 forint a várható végösszeg egy vásárlásnál, az online rendelésnél pedig 2%-kal magasabb, 8100 forintos kosárértékkel számolhatunk”. A játékkereskedő saját éves forgalmának nagyjából 15%-át adja majd a nyári szezon, ami a tavalyi 13,8 milliárd forint éves nettó árbevételével számolva elérheti a 2 milliárd forintot.

A REGIO JÁTÉK 2004 fős mintán végzett kutatása alapján a gyermekek strandolással és játszóterezéssel töltik legszívesebben a szünidőt, „így nem véletlen, hogy a legnépszerűbb játékok a vízipisztolyok, a különböző formájú úszógumik és a homokozószettek közül kerülnek ki" - tette hozzá Gyaraki Dávid. Rossz idő esetén a 3 évnél fiatalabbak kisautókkal és rajzolással kapcsolódnak ki, az utóbbi egészen 10 éves korig közkedvelt tevékenység. A kreatív foglalkozás mellett a 3-6 évesek LEGO-zni, a 7-10 évesek társasjátékozni szeretnek leginkább, a 11-14 évesek pedig a számítógépes játékokat és internetezést részesítik előnyben.

Minden negyedik gyermek táborozik idén
A nyári szünidőben nagy segítség a szülőknek a táborozás lehetősége. Tavaly a vírushelyzet és anyagi okok miatt csupán 10-ből 2 gyermek látogatott meg valamilyen tábort, idén azonban már minden negyedik gyermek élvezheti ezt az üdülési formát. „A válaszadó családok körében a 4-5 napos sport-, napközis- és alkotó táborok a legnépszerűbbek, amelyekre a kitöltők több mint fele 20-40 ezer forintot szán egy gyermek esetében, melyet 34%-uk 1-3 ezer forint zsebpénzzel is megtold” – részletezte az eredményeket a marketingvezető.

Belföldön üdülnek a kisgyermekes családok
A felmérés szerint a kisgyermekes családok mindössze 9%-a tervez külföldi üdülést, belföldön viszont a válaszadók kicsivel több mint fele (53%) indul útnak a nyáron. A legnépszerűbb úti célok itthon a Balaton, Hajdúszoboszló, Zalakaros, Gyula és a Velencei-tó, a határon túl pedig Horvátország, Görögország és Olaszország felé veszik legtöbben az irányt. Az utazást strandjátékokkal, plüssökkel és homokozójátékokkal teszik még szórakoztatóbbá a szülők, de sokan kártyajátékot és valamilyen közlekedési eszközt (kismotort, biciklit, rollert) is bepakolnak az útra.

************************
TOP10 játék a nyári szezonban a REGIO JÁTÉK értékesítési adatai szerint:
1. Strandjáték, medence
2. Szabadtéri játék
3. Sportszer, labda
4. Felfújható strandjátékok
5. Lábbal hajtós játékok
6. Kreatív, fejlesztő
7. LEGO
8. Társasjáték, kártya
9. Baba, babakocsi
10. Bébijáték, kellék

free submit link    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   
Kiadja: Eduwork.hu Kft.

tanfolyam | SEO