2010 augusztus 10., Budapest – Online oktatási keretrendszer fejlesztéséért nemzetközi díjat kapott a NetAcademia Washingtonban. A Microsoft által az oktatóközpontnak odaítélt Windows Azure Platform Partner of the Year díjért többszáz cég versengett.
A Microsoft minden évben nemzetközi elismerésben részesíti azon partnereit, akik a cég technológiáinak használatával előremutató termékeket és megoldásokat hoznak létre. Windows Azure kategóriában, új technológiáról lévén szó, idén először lehetett nevezni, és rögtön egy magyar cég, a NetAcademia tudott olyan pályaművet benyújtani, ami elnyerte a szakmai zsűri tetszését.
Az oktatóközpont a nemzetközi megmérettetésre egy felhőalapú online oktatási keretrendszerrel nevezett. A díjazott alkalmazás megalkotásával annak fejlesztői nem kisebb célt tűztek ki, mint hogy az online oktatás nyújtotta hallgatói élményt a hagyományos tantermivel egyenértékűvé tegyék, sőt bizonyos tanulást segítő innovatív megoldásokkal felül is múlják azt. Egyedi megoldás például a kereshető tartalmú videó, vagy az intelligens kurzorkövetés, melynek köszönhetően az előadások akár mobiltelefonon is azonos minőségben követhetők.
A NetAcademia eddigi IT Factory-s online képzései révén már jelentős tapasztalatra tett szert az interneten keresztül folyó élő oktatások területén, melyek jó alapul szolgáltak a díjazott megoldás kitalálásához és megvalósításához. „Mint oktató és egyben informatikus nagyon sok lehetőséget látok az online oktatásban. Kimondottan online informatikai oktatásra optimalizált termék eddig nem létezett, így kézenfekvő volt, hogy csináljunk egyet.” mondta Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője.
Az új oktatási keretrendszer végleges verziója várhatóan az ősz folyamán készül el, előnyeit akkortól élvezhetik az oktatóközpont hallgatói.
Kapcsolódó képanyag:
http://netacademia.net/content/img/NetAcademia_fejlesztok.jpg
http://netacademia.net/content/img/netacademia_award.jpg
Kapcsolódó videó a díjátadásról:
http://www.youtube.com/watch?v=UaECMfze06w
A NetAcademia Oktatóközpontról:
A NetAcademia Oktatóközpont 1999 óta tart magas szintű, egyedi informatikai tanfolyamokat abból a célból, hogy hallgatóik megismerjék a nagyvállalati informatikai rendszerek költséghatékony és megbízható tervezését, bevezetését, üzemeltetését és fejlesztését. A cég oktatógárdája magasan képzett, gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakemberekből áll, akik számos nemzetközileg elismert fejlesztői, rendszergazdai, valamint biztonságtechnikai minősítéssel rendelkeznek. Az Oktatóközpontnál az országban a legnagyobb az egy négyzetméterre eső MVP-k száma, összesen négy oktató munkáját ismerte el a Microsoft ezzel a kitüntetéssel.
A NetAcademia oktatóközpont díjai:
-
2008 - IT Business Leadership Award. A díjat a több mint tízezer hazai IT-biztonsági szakembert megmozgató, online képzési rendszer, az Ördöglakat megalkotásáért vehettük át. További infó...
-
2009 - EC Council Circle of Excellence. A Floridai Miamiben átvett díjat oktatóközpontunk a nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő Ethical Hacking oktatásokért kapta. További infó...
-
2010 - Windows Azure Platform Partner of the Year. A rangos nemzetközi díjat Washington DC-ben, a Microsoft éves partnerkonferenciáján vette át Fóti Marcell ügyvezető. További infó...
A NetAcademia 2004 óta Microsoft Gold Certified Partner, 2007-től az Ethical Hacking tanfolyamot jegyző International Council of Electronic Commerce Consultants (EC-Council), 2008-tól a Linux Professional Institute kizárólagos magyarországi képviselője, 2009 óta pedig Novell Gold Training Partner.






