Ha nem szagos és nem nyávog, jöhet

A rutinosabbak inkább utaznak együtt egy teljesen idegennel, mint egy ápolatlan, akár ismerős útitárssal vagy házi kedvenccel – derült ki az Oszkar.com Telekocsi felméréséből. Érdekes módon az utazók egy részét a hírességek is feszélyezhetik, pedig akár a Halott Pénz vagy a Punnany Massif zenészeivel is könnyen egy kocsiban találhatjuk magunkat.

Leginkább a hangosan telefonáló és túl sokat fecsegő vagy ápolatlan útitársakat kerüljük, de a házi kedvencek, sőt a hírességek is feszélyezik a hosszabb útra indulókat – derült ki az Oszkar.com Telekocsi felméréséből. „A telekocsizást még nem próbálók ötöde tart az ismeretlen, idegen helyzetektől, ez a félelem azonban a legtöbb esetben alaptalan. A közösségi autózásra voksolók negyede már kötött barátságot útitársával, de több szerelem is szövődött a telekocsikban. Sőt van, ahol már a második Oszkár-baba is megszületett, és volt olyan utasunk, akiben egy papagájjal való közös út hagyott kellemes emlékeket” – fejtette ki Gyürüs Máté, a 10. születésnapját ünneplő Oszkar.com Telekocsi alapítója.

Bár az útitársak személye kétségkívül fontos, a felmérés szerint egyértelműen a megbízható sofőr és a biztonságos célba érés a két döntő szempont a járműválasztáskor.

Milliárdokat spóroltunk telekocsizással

Hosszabb útra leginkább rokonlátogatás és kikapcsolódás céljából vállalkozunk, ám az Oszkar.com Telekocsi felmérésében részt vevők ötöde a munkája miatt utazik ennyit. „Az ingázók akár napi szinten is hajlandóak megtenni több száz kilométert: közel kétharmaduk több mint 200 km-t utazik munkába járás vagy azzal kapcsolatos elintéznivalói miatt” – tette hozzá Prácser Attila, az Oszkar.com Telekocsi másik alapítója.

A hosszú utakat a megkérdezettek negyede tömegközlekedéssel oldja meg. A kedvezményes jegyár különösen vonzó a fiatalok számára, akik többek között az egyetem és szülővárosuk között ingáznak. „Ötből ketten viszont már a telekocsi szolgáltatás mellett teszik le a voksukat, hiszen kényelmes és olcsó alternatívát nyújt a hosszú utazásokra: becsléseink szerint az Oszkár 10 éve alatt eddig több mint 10 milliárdot spórolhattak utasaink a költségek megosztásával” – egészítette ki Prácser Attila.

Az oszkározók egyébként akár a Punnany Massif vagy a Halott Pénz zenészeivel is összekerülhetnek. „Természetesen az utasaink megválaszthatják a sofőrjüket, így akit feszélyez az ismert társaság, el tudja kerülni. Egy új fejlesztésnek köszönhetően pedig a női sofőrjeinknek is lehetőségük van arra, hogy – különösen első utak során – csak női utastársakkal osszák meg az autójukat” – tette hozzá Gyürüs Máté.

isite toplista    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

játékok | tanfolyam | SEO | flappy bird játék