Szalai Vivien tollából jelent meg biográfia jellegű könyv Stohl Andrásról az Alexandra Kiadónál. A közkedvelt színész-műsorvezető szerencsétlen és a média által szorosan követett botrányának nyomán született műben olvashatunk az életfelfogásáról, karrierjéhez való hozzáállásáról, családi szerepvállalásáról és a valósággal való szembesülés kijózanító hatásáról. A szerző tényfeltárásra adta a fejét, míg alanya saját hibáival való szembekerüléssel küzdött meg, eredményként egy hallatlanul érdekes és őszinte írás született.
Valódi önvallomásként írott könyv alapját az ítélet kihirdetés után készült interjúsorozat adta, mikor mindössze hetek voltak hátra a börtönbevonulás előtt. A jogerősen tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt Stohl önmagával és a világgal való meghasonulása a lapokról is visszaköszön ránk. A hedonista életvitelt folytató, sikeres, elismert és közkedvelt ember felelőtlenül elkövetett vétsége nyomán feltárja személyiségének végtelen naivitását és egyben, önzését, úgy hogy mindeközben felismerhető marad az egy egész ország által kedvelt figura.
Az elmúlt évben nyomtatott, elektronikus sajtóban egyaránt gyakran felröppenő szenzáció vadász információktól eltérően a könyv nyíltan egy személy véleményét, szemszögét és érzéseit tárja fel a múltról és a jelenről, ez pedig az események főszereplője. A televíziókból sok otthonban mindennapi vendégként megjelenő Stohlról egy olyan könyv született, ahol egy árnyaltabb, és talán hitelesebb, kép kerül a szemünk elé arról az emberről, akit a nézők –kicsiktől az idősekig – csak Stohl Buciként emlegetnek.
A könyv már előrendelhető a Könyvkapu online könyváruházban:
Szalai Vivien: Stohl – Őszintén






