A budapesti Király utcát népszerűsítő Királyutca Designutca Klaszter idén is több jelentős projektre készül.
Elsőként a Millenárison a Lakástrend Kiállításon jelennek meg március elején önálló standdal, ingyenes riksa-transzferrel, divatbemutatóval, áprilistól pedig az elképzelések szerint folytatják a tavaly ősszel oly sikeresen megkezdett Királyi Vásár rendezvénysorozatot. Idén azonban nem egy, hanem összesen 7 hétvégén kerülne megrendezésre a kétnapos vásár és kulturális forgatag.
A múlt évben rendkívül népszerű kezdeményezés folytatásaként 2012-ben is megújul egy tűzfal az utcában, sőt a klaszter vezetője, Landwehr Klára szerint, ha sikerül támogatót találni, végre elkészülhet az egyik homlokzat zöldfalas felújítása is, amely keretében élő növényekkel takarnának be egy kevésbé impozáns házfalat a Király utcaiak és a turisták örömére.
A külföldi partnerkapcsolatok erősítése idén a klaszter egyik fő célja lesz, így szeretnék elmélyíteni a kapcsolatokat Béccsel, ahol ebben az évben két road showt is terveznek. Emellett Pozsonnyal, Brüsszeli tematikus utcákkal és további európai városokkal is próbálnak közös akciókat megvalósítani.






