Â
A tavalyi debütálás nagy sikerének köszönhetÅ‘en szeptemberben újra elindÃtja Piackutatás gyakorlata szakirányú továbbképzését a Modern Üzleti Tudományok FÅ‘iskolája. A gyakorlati ismeretek bÅ‘vÃtésére fókuszáló kurzust a Piackutatók Magyarországi Szövetsége és az SPSS statisztikai szoftvergyártó cég is támogatja.
A hazánkban máig egyedülállónak számÃtó képzés legnagyobb erÅ‘ssége a gyakorló piackutató szakemberekbÅ‘l álló oktató-gárdában rejlik. A hallgatók ügynökségi és ügyfél-oldalról is betekintést kapnak a marketingkutatási projektek lebonyolÃtásának folyamatába, megismerkednek a kutatási módszerek gyakorlati alkalmazásaival, az SPSS programcsomag használatával, valamint az eredmények átadásakor alkalmazandó prezentációs technikákkal is. Két félévet követÅ‘en, azokat a jól teljesÃtÅ‘ hallgatókat, akik még nem rendelkeznek munkahellyel, gyakorlati lehetÅ‘ségek és állásajánlatok várják.
A képzést támogató, valamint abban aktÃvan közreműködÅ‘ szervezetek és oktatók, valamennyien hiánypótló kezdeményezésnek tartják a 2008-ban elsÅ‘ alkalommal indÃtott kurzust. A felsÅ‘oktatási intézmények szociológia és közgazdász képzései sok esetben kevés figyelmet szentelnek az elméletben megtanÃtott ismeretek gyakorlati alkalmazásaira, Ãgy a munkáltatókra hárul az a feladat, hogy belsÅ‘ képzések keretében megtanÃtsák munkatársaiknak a szakma fortélyait.
A MÜTF-ön induló kurzust a szakemberek elsősorban azoknak ajánlják;
- akiket érdekel a piackutatás és szeretnék ebben a szakmában kipróbálni magukat,
- akik jelenleg piackutatási asszisztensként dolgoznak, de szeretnének teljes körű szakmai képzésben részt venni és kutatóként, kutatásvezetőként dolgozni, illetve
- akik ügyféloldalon, megrendelőként vannak jelen, és a jövőben nagyobb hozzáértéssel szeretnék nyomon követni a piackutatási projektek alakulását, képezni szeretnék saját magukat, munkatársaikat.
A képzéssel és a jelentkezéssel kapcsolatban a http://www.piackutato-kepzes.hu/ weboldalon olvashatnak bővebb információkat, ahol a már végzett hallgatók és a szakmai támogatók véleményei is megtalálhatóak.






