Három év megkoronázása

Ünnepélyes diplomakoncertet adott a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének 24 végzős hallgatója 2010. június 24-én a főiskola Siófoki Regionális Oktatási Központjának dísztermében. A diplomakoncerten fellépő hallgatók az elsők, akik a KJF Művészeti Tanszék előadóművészet szakán, jazzének és jazzhangszer szakirányon kapják kézhez diplomájukat.

A Kodolányi János Főiskola székesfehérvári székhelyén három évvel ezelőtt indult művészeti képzés előadóművészet szakon, jazzének és jazzhangszer szakirányon. A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik előadóművészi teljesítményükkel a magyar és az európai zenekultúrát gyarapítani és terjeszteni tudják. A szak különlegessége, hogy a jazzoktatási program igényes popzenei képzéssel is kiegészül.

A Művészeti Tanszék indulásakor kitűzött célokat Mits Gergely tanszékvezető szerint sikeresen elérték: „Tanszékünk fiatalos, dinamikus és sokoldalú tanári kara nagyon jó csapatmunkában dolgozott, a hallgatók igényei és a tanári kar célkitűzései összhangban voltak. Az első végzős évfolyam szakmai színvonala és stiláris sokszínűsége mutatja leginkább, hogy az eddig elvégzett munka sok gyümölcsöt termett."

A hallgatók nem csak a kötelező tanterv keretein belül, de az egész főiskola, sőt hazánk országos szintű rendezvényein is kiválóan és rendszeresen szerepelnek, így TDK-versenyeken, koncerteken, fesztiválokon, klub-fellépéseken és konferenciákon. A Művészeti Tanszék kétszer rendezett nemzetközi jazzversenyt, amelyen a világ élvonalához tartozó jazz-zenészei zsűriztek. A Kodolányi János Főiskola és a Zenetanárok Társasága közös szervezésében, Gonda János zeneszerző és zongoraművész kezdeményezésére az idén került megrendezésre az első Rögtönzéspedagógiai Konferencia is.

A most végzett hallgatók közül sokan már tanulmányaik során megtalálták a hozzájuk legközelebb álló szakmai útvonalat. Néhányan mesterképzésben tanulnak tovább, míg mások aktív szerepet vállalnak zenekarokban és az oktatásban is, immár tanárként. A Tanszék hallgatói közül sokan nemcsak hazai pályán, hanem az Erasmus-ösztöndíjaknak köszönhetően külföldön is megállják a helyüket. A hallgatók egy része, kihasználva a Művészeti Tanszék fejlett infrastruktúrával felszerelt stúdióját, saját albumot készített.

Mits Gergely tanszékvezető szerint a Kodolányi János Főiskola jazz képzésében szerzett diploma garancia az elhelyezkedésre: „Úgy érezzük, mindazok, akik kellő nyitottsággal, elhivatottsággal és a zene iránti alázattal végezték tanulmányaikat, értékes ismereteket és hangszertudást vihetnek magukkal, illetve határozott koncepcióval is rendelkeznek a jövőjüket tekintve."



Belépés

isite toplista Hírek  Hirlapom  tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

|játékok | marketing képzés | honlapkészítés