Úgy is fogalmazhatunk, hogy a 18. Bükki Hegyi Maraton újra átalakul.
A miskolci Marathon Club idén nyáron, július 3-án, már tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a Bükki Hegyi Maraton elnevezésű futóversenyét. A házigazdák ezúttal is szolgálnak újdonságokkal a hazai és külföldi résztvevők számára.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy a 18. Bükki Hegyi Maraton újra átalakul. A kismaraton (10,5 km), a félmaraton (22,3 km) és a maraton (42,8 km) mellett - idén először – egy 50 km-es távot is kínálnak a rendezők. A leghosszabb pálya beiktatásának elsődleges célja, hogy az esemény jövőre csatlakozhasson a hegyifutó Európa-kupa sorozathoz, melynek prominensei közül is várnak vendégeket nyáron Miskolcra. A Bükki Hegyi Maraton versenyszámainak útvonalai 90 %-ban a Bükki Nemzeti Park területén vezetnek. A Bükk- hegység, József Attila Lillafüredje, a Fazola-család Ómassája, a Majális-parki versenyközpont szomszédságában található Miskolci Állatkert, mind-mind jelentős vonzerővel bír az ismerősként és ismeretlenként erre a vidékre érkezőknek.
Amit kínálnak
A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és a támogatók jóvoltából a legjobbak pénzdíjra is számíthatnak. A chipes időmérés „velejárója”, hogy minden befutóról fotó készül. A nevezési díj tartalmazza a verseny egyedi emblémázott pólóját és egy-egy ebédjegyet is, melyet a helyszínen, a céltól 50 méterre lehet beváltani. A szervezők döntése értelmében – idén első alkalommal - a tavalyi győztesek nevezési díj megfizetése nélkül, úgy is fogalmazhatunk, hogy VIP-rajtszámmal állhatnak rajthoz.
Családi-futónap, mindenkinek
Az esemény részét képezi a szintén újdonságnak számító Családi-futónap. A 6,2 km-es távon nincs sem alsó, sem felső korhatár, de 10 év alatti gyermek csak kísérővel indulhat neki. A „Gyalogolj, kocogj, fuss családtagjaiddal, barátaiddal a Bükk-hegységben!” mottót viselő program értelemszerűen nem verseny, hiszen elsődleges célja az együttmozgás öröme.
Angoloktól ukránokig
A házigazdák 17 alkalommal bizonyították, hogy gyönyörű helyen, egy szép verseny emlékével gazdagítják a résztvevőket, akik között eddig angol, ausztrál, etióp, lengyel, német, osztrák, szlovák, ukrán versenyzőket is köszönthettek.
A verseny részleteiről a formailag, tartalmilag egyaránt megújuló www.hegyimaraton.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők, akik email-en a kisgyorgy.adam@t-online.hu és a steveszucs@gmail.com címeken vehetik fel a kapcsolatot a rendezőkkel. A telefonálóknak a +36/30/855-1284-es szám áll rendelkezésére.
További infók: www.mozgasvilag.hu






