SAJTÓKÖZLEMÉNY
UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL ÚJ TÖBB CÉLÚ FEDETT LÉTESÍTMÉNY ÉPÜLT DUNASZIGETEN.
2011/10/14
Szelle Kornél e.v. 11 947 500 forint uniós támogatást nyert a Gyógyító Magyarország – Egészségipari Program „Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a Nyugat- Dunántúlon” című pályázati kiírásán, az Új Széchenyi Terv keretében. A csaknem 24 millió forintos összköltségvetésű beruházásból nemcsak egy új lovasturisztikai célokat is szolgáló fedett csarnokot építenek, hanem új munkahelyeket is teremtenek.
A Dunaszigeten született, és itt is élő Szelle Kornél 1994 óta egyéni vállalkozásban tevékenykedik szállásadóként, lovasoktatóként, szakképzett lovastúravezetőként a saját tulajdonában lévő, a Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség által 5 patkósra minősített „Szelle” Lovasudvarban.
Szolgáltatásai annyira keresettek, hogy a jelenleginél jóval kihasználtabban is tudna működni, de az időjárás ennek gátat szab. Most, uniós támogatással lehetősége nyílik egy többcélú, elsősorban a lovasturisztikában használt fedett csarnokot építeni.
Ennek köszönhetően a zord időjárás, és a korai sötétedés sem lehet akadálya a vendégek kiszolgálásának.
A Lovasudvar szívügyének tekinti a gyerekek egészséges életmódra, a természet szeretetére, az állatok gondozására, a felelősségre való nevelését. A környező iskolákban ingyenesen tartanak a lóról, a lovas sportokról, a lovas életről színes, interaktív foglalkozásokat. Azoknak a gyereknek, akiket érdekel a ló testközelből, a lovasudvarban mutatják be a lóval való törődést, munkafolyamatokat, lovaglást. Az új létesítmény ezeknek a gyerekeknek is biztosítja egész évben a folyamatos foglalkozásokat iskola után, hétvégén, esőben, hóban, szélben, szép időben egyaránt.
Azok a lovasokat, akik messzebbről érkeznek Dunaszigetre, a „Szelle” Lovasudvarba, elsősorban a szép táj, a jó tereplovaglási lehetőség nyűgözi le. Azonban egy rossz időjárás tönkretehetné a kikapcsolódást. Az új fedett csarnok ezeknek a vendégeknek is kedvez, hiszen a rossz idő beköszöntével a biztonságot nyújtó fedél alatt a lovasok technikáján is lehet csiszolni.
Amikor a csarnok éppen nem a lovasok igényeit szolgálja, az ide érkező gyerekek, felnőttek homokfocizhatnak, röplabdázhatnak, egyéb sportokat űzhetnek benne.
A beruházás egy főnek biztosított munkalehetőséget. Az új munkavállaló lovastúravezető – engedéllyel rendelkezik. A későbbiekben 4 órás munkaidőre még egy fő kerül felvételre.
A vállalkozásról és a fejlesztésről bővebb információt a www.pihenjaktivan.hu oldalon olvashatnak.
Kapcsolat:
Név/cím: Szelle Kornél e.v.,
9226 Dunasziget, Sérfenyő út 99.
Telefon/fax:00 36 20 9 353 223
Email: info@szellelovasudvar.hu
Magyarország megújul.
Új Széchenyi Terv.
A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.






