Megvan az Év Szállása 2019

Az Art Hotel Zalakaros nyerte el az Év Szállása címet idén, a Szallas.hu immár hetedik éve megrendezett versenyén. Az Év Turisztikai Települése kategória díjazottjai Eger, Tiszafüred és Hajdúszoboszló lettek. A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjjal Nagy Júliát, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság turizmusfejlesztési munkacsoport vezetőjét tüntették ki.

Lezárult az Év Szállása 2019 verseny, melyben a legjobb szálláshelyek mellett a településeket, konferenciahoteleket és a turisztikai látnivalókat is díjazták. „Egy olyan szálláshely lett az Év Szállása, amely kifejezi, hogy minden kategóriában lehet minőségi, ár-érték arányban kitűnő vendéglátással kiemelkedőt alkotni, és folyamatosan növelni a vendégek elégedettségét – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója. – Ez jól példázza, hogy nem csak a luxus érdemelheti ki a szakmai zsűri, a szavazók és a vendégértékelések között is a legjobb helyezést.” Az Év Szállása 2019 címet ugyanis a 3 csillagos Art Hotel Zalakaros nyerte.
Népszerűségi, minőségi és szakmai díjakkal is jutalmazták a legkedveltebb és legjobb szálláshelyeket. A népszerűségi listák élén a 4-5 csillagos hotelek közül a Hotel Silver Hajdúszoboszló végzett, az 1-3 csillagos hotelek kategóriában a Hotel Unicornis Eger nyert. A nem hotel típusú szálláshelyek közül a Deluxe Apartman Nyíregyháza lett a legjobb. A fővárosi konferenciahotelek közül a La Prima Fashion Hotel Budapest, vidékiek közül pedig a La Contessa Kastélyhotel Szilvásvárad nyertek. „Idén rekordra számítunk a belföldi turizmusban, ezért is kiemelkedő, hogy a növekvő kereslettel párhuzamosan a vendégelégedettség is pozitív irányba változik” – tette hozzá a vezérigazgató.

A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíjjal Nagy Júliát, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság turizmusfejlesztési munkacsoport vezetőjét tüntették ki. Ezzel a díjjal olyan személyt jutalmaznak, aki szálláshelyével, turisztikai attrakciójával vagy rendezvényével kiemelkedő és példaértékű belföldi turisztikai terméket hozott létre. Nagy Júlia a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai tevékenységének az irányításáért, valamint a Dunamente turisztikai desztináció fejlesztéséért felel, melynek célja a magyarországi piacra szánt márka kialakítása a helyi szolgáltatók és önkormányzatok közreműködésével. Ő hozta létre és vezeti a miskolci és a tokaji turisztikai desztináció menedzsmentet (TDM) is.
A verseny rangsorait a szakmai zsűri, a több mint 1 millió valós vendégértékelés és a rekord mennyiségű, 262 515 szavazat határozták meg.

Eger tarolt

A megmérettetés és a rangos díjátadó célja felhívni a figyelmet a turizmus szakma remekeire és Magyarország kincseire. A szavazatok alapján az Év Turisztikai Települése díjat Eger nyerte, második helyen Tiszafüred, harmadik helyen pedig Hajdúszoboszló végzett. „Tiszafüred dobogós helyezése talán meglepőnek tűnik Eger és Hajdúszoboszló között, de a városmarketing és a szálláshelyek marketing tevékenységének köszönhetően az elmúlt években fokozott érdeklődés övezi a települést” – mondta Szigetvári József. Nemcsak az úti célok, hanem a turisztikai látnivalók is megmérettettek a versenyen. A szavazatok alapján közönségdíjban részesült a Tisza-tavi Mancsos Pancsoló, a diósgyőri vár, és holtversenyben a siklósi vár és a Mini Zoo is. A zsűri minőségi díjjal jutalmazta az egri várat, a Festetics-kastélyt és a Zalakarosi Fürdőt. Az Év Külföldi szálláshelye a Hotel Encián Donovaly lett.

A szakmai díjak sorsáról a zsűri döntött. A Szallas.hu képviseletében Szigetvári József ügyvezető és Papp István termékmenedzser pontoztak. A bírák között volt Hegedűs Attila, a BDOnline ügyvezetője, Szántó Zoltán, a Turizmus.com főszerkesztője, Vágó Ágnes, a Pont Itt magazin főszerkesztője és Pataki Zita, televíziós, rádiós műsorvezető is. A zsűritagok között kapott helyet Jandzsó Balázs is, az Év Szállása 2018 nyertes képviselője, a Park Inn By Radisson Zalakaros Hotel & Spa**** front office menedzsere, és a tavalyi év Turizmus Szakma Példaképe, Katona Zoltán, a Morgens Design ügyvezetője. A verseny főtámogató partnere az OTP SZÉP-kártya, kiemelt támogatói a Google, a Lidl és az NLC, kommunikációs támogatói pedig a Turizmus.com és a Pont Itt magazin.

free submit link    tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   
Kiadja: Eduwork.hu Kft.

tanfolyam | SEO