Normal
0
21

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:"Normál táblázat";
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:"";
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:"Times New Roman";}

„Április, oh Április,

Minden csínyre friss!

Faun-bokájú, vad
suhanc,

Újra itt suhansz!”

            Századelőnk
remek tollú lírikusa, Tóth Árpád jellemezte így a tavasz középső, ám
legrakoncátlanabb hónapját, vagy miként a legrégebbi kalendáriumaink
emlegették: Virághozó Szent György havát. Egyébként máig fennmaradt, latin
elnevezését az ókori rómaiaktól örökölte. Miután az akkori, évkezdő márciust a
Rómát alapító Romulus atyjának, Marsnak szentelték, illő volt – legalábbis a
mitikus hagyományok szerint -, hogy a rá következő hónapot Mars kedvesének,
Vénusz istenasszonynak dedikálják, aki viszont a „megnyitni” jelentésű
„aperire” nevet viselte.

            Nálunk
ugyan – az éghajlati adottságok miatt – szeszélyesebb az április, mint a
mediterrán Itáliában, a szépsége azonban vitathatatlan. Gondoljunk csak a
virágzó mandulafákra, a szirmukat bontó őszibarack- és cseresznyeültetvényekre,
vagy később a bódítóan illatos orgonára. Hogy közben a kamasz lány modorú
időjárás a kedvünket is szegheti? Bizony-bizony ilyen a tavasz. Egyik órában
még derűsen árasztja szelíd sugarait, de hamar „könnyekre” is fakad. Dúl-fúl,
viharzik, mérgében képes még a hófellegeket is előcsalni. Sokan ezért is
tartják az áprilist a bolondok hónapjának, noha a nem túl hízelgő jelző inkább
csak elsejére, a beugratások napjára vonatkozik. „Mondják – olvashatjuk a
Pallas lexikonban -, hogy az április hónap csalfa, változó volta adja a
magyarázatot. Mondják, hogy egy ősi kelta szokás maradványa a bolondjáratás,
mikor is április kezdetén bohó, vidám tavaszi ünnepeket ültek.” Azt is mondják,
hogy a svéd király, IX. Károly egy rendeletéből ered, mely rendelkezés 1564-ben
az újév napját áttette január elsejére.

            Néhol
nem a becsapás, hanem a lehetetlen feladattal való megbízás az április elsejei
tréfálkozás tárgya. A ravasz például „körvinklért” vagy „kékre edzett
fakalapácsért” küldi át  a szomszéd
műhelybe a még zöldfülű tanulót. A Hajdúságban „fövénynyíró ollót” kéretnek a
szomszédtól a gyerekkel. Mikor aztán azzal jön vissza, hogy nem kapott,
kicsúfolják a süvölvényt. Angliában galambtejért vagy Éva anyjának
históriájáért szokás elküldeni a rászedhető embert.

            Nos,
a szerdán ránk köszöntő, hónapváltó Hugó napja, mint a tágabban értelmezett
nyári félév kezdete, a népi kalendáriumban is helyt kapott. Ez a nap a téli
napfordulattól számított időszaknak kerek dátuma, dédapáink „száznapnak” is
nevezték. Annak okán pedig, hogy a Jézust eláruló Júdás április 1-jén
született, az „átkozott” napot sokfelé kimondottan szerencsétlennek tartották. A
babonásabban úgy vélték, hogy az ekkor születettek rövidebb életűek lesznek,
vagy aki ekkor betegszik meg, az már föl sem gyógyul. De nem volt ajánlatos
ezen a napon tyúkot ültetni, esküvőt tartani, hosszabb útra indulni,
építkezésbe fogni vagy éppen eret vágni sem.

            Ellentétben
a naiv és boszorkányos hiedelmekkel, ilyenkor már csak a sokasodó kinti
munkákra, a szántásra-vetésre összpontosította a gazdaember a figyelmét,
igyekezetét a kibontakozó tavaszidő. Éppen Hugó napján kezdték meg az indás
növények, a dinnye, a tök meg az uborka vetését, hogy majd bő termést
várhassanak belőlük. Az 1881-ban magjelent Bácskai-kalendárium így biztatatta
áprilisra a kertek, földek művelőit: „Nyesd
a barackfát. Irtsd a kerti férgeket. Most ültesd, akkor lesz szép, sűrű
növényed. Szőlőt most legjobb karózni. A palántát lehet a szabadba kihozni!”