2009. május 16-án tartotta első nyílt napját a Magyarországi Szcientológia Egyház Budapesten, a Római parton.
A rendezvényen kora estig tartottak az események, ahol a látogatók a szórakoztató programok mellett megismerkedhettek az egyház társadalmi tevékenységeivel is.
A nyílt napon Saxi Maxi és zenekara a Hungária Együttes leghíresebb dalait és más zenei ínyencségeket adott elő. A Duna parton sétáló és gyülekező közönség igencsak meglepődött, amikor Anglia első számú jive zenekara, a Jive Aces belekezdett koncertjébe és több stílus mellett olyan rock&roll produkciót adott elő, hogy a jelenlévők alig tudták abbahagyni a táncot.
Közben a középső téren bemutatkoztak azok a társadalmi szerveztetek, melyekben javarészt szcientológusok segítségével dolgoznak a legfontosabb problémák megoldásán. Jelen volt a Fiatalok Az Emberi Jogokért Alapítvány, a drogrehabilitációval foglalkozó Narconon, a Mondj nemet a drogokra, mondj igent az életre csoport, Az Út A Boldogsághoz, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért és az Önkéntes Lelkészek.
Délután az Új Reneszánsz Színház emberi emóciókról szóló előadását élvezhettük. A parton arra lovagló vendégek végül szinte részévé váltak a rendezvénynek azzal, hogy sétalovaglásra vitték az arra vállalkozókat. A rendezvény vendégei a nap végén egy eseményekben gazdag, családias délután emlékével tértek haza.
http://www.szcientologia.org.hu/
http://www.dianetika.hu/
kozonsegkapcsolatok@yahoo.com






