Heted7 Vigasság költözik a Börzsönybe

Csodálatos környezet, a palóc kultúra hagyatékai és rengeteg értékes program várja idén első alkalommal a fesztivál kedvelőket, a Börzsöny lábánál. A Heted7 Vigasság három települése - Kemence, Bernecebaráti és Perőcsény - egyidőben kínál majd kikapcsolódási lehetőséget a család valamennyi tagjának. Az összművészetifesztivál programjai 2010. július 17. és 25. között zajlanak. A tartalmas kikapcsolódás híveit 57 helyszín, 2187 program és 3227 fellépő szórakoztatja a 9 nap alatt.

A rendezvényt a Magyar Turizmus Zrt.„Fesztiválok Éve 2010" programsorozatához kapcsolódva indítottuk útjára. Ahárom település önkormányzatával azonban 10 évre szóló szerződést kötöttünk. A programokösszeállítása során a legfontosabb szempont volt, hogy valamennyi korosztályszámára valódi értéket képviselő műsorokkal, élményekkel szolgálhassunk, ésbemutassuk a helyi értékeket - tudtuk meg Hetei Zoltán fesztiváligazgatótól.

A településen élők aktív szereplői lesznek afesztiválnak. Szálláshelyekkel, házi termékekkel - lekvárokkal, szörpökkel,süteményekkel, nyitott kapukkal, hagyományaik bemutatásával csábítják maradásraés visszatérésre a látogatókat.

Látványos elemnekígérkezik egy valódi, hét országra szóló lakodalom július 24-én,Bernecebarátiban. A jegyespárt, akik a Heted7 Vigasság keretein belül ésköltségén összeházasodhatnak, 7 próba során július 17-én, a nyitónapon választjákki.

 

...kazalnyimese - betyárjó hangulat - csillagnyi mulatság - tengernyi húr - bálányiszínház-udvarnyi reneszánsz - katlannyi koszt - templomnyi áhítat - kocsmányiíró - domboldalnyi bor - vásárnyi kofa - hajnalnyi tánc - kupacnyi komédiás - halomnyialkotás - utcányi zenész - hangfalnyi dübörgés - szekérnyi folklór - mozdonynyifüst - tábornyi lurkó - sátornyi násznép - erdőnyi túra - maréknyi blues - kemencényilángos - kupányi jókedv -szusszanásnyi merengés - tucatnyi manó - ezernyi watt -megannyi ritmus...

 

A fellépők

Rúzsa Magdi, Ezüst-Patak, Zanzibar,Deák Bill Gyula, CimbaliBand, SKA-Pécs, Heaven Street Seven, Supernem, TheHeated Tomorrow, Shadowbirds, Torres Dani, Another Day, Fakutya Zenekar,KittyCorner, Nightquest, Csík Zenekar, Blúz Tér 10., Retro School Band,Morotva, Magna Cum Laude, Belmondo, Ska Hecc, Hobo Blues Band, Yava Zenekar,Colombre Band, Ghymes, Motiva Zenekar, Kiscsillag, Csillagszemű, Dűvő,Kolompos, Fonó, Técsői Banda, Sebestyén Márta, Fábián Éva, Berecz András,Vincze Lilla, Kutyakölykök, Tükrös, Fakutya, Honvéd Táncegyüttes, CsernikSzende, Morotva...és még sokan mások.

További információ:

info@heted7vigassag.hu

www.heted7vigassag.hu

Logó

 



Belépés

isite toplista Hírek  Hirlapom  tanfolyam, képzés, tanfolyamkereső adsl díjak, adsl árak, sebességteszt, adsl kereső, szélessáv   játékok

Kiadja: Eduwork.hu Kft.

|játékok | marketing képzés | honlapkészítés